Címke: gyermekelhelyezés

Még ma is megtörténhet, hogy a bántalmazónak ítélik a gyereket – Erre lenne szükség, hogy változzon a helyzet

WMN Ügy – 2022. március 3. – INK

„A bántalmazóknak sok esetben jó a fellépése, kifogástalan a modora, magabiztosak és higgadtak. A bíróságra kész sztorival érkeznek egykori társuk ellehetetlenítésének céljából, van, hogy a történetüknek akad némi valóságalapja is, amit meggyőzően elő is adnak. Gyakori érv az is, hogy a másik fél labilis, és pszichés problémái vannak, vagyis megpróbálják őrültnek beállítani.” És előfordul, hogy sikerül átverniük a hatóságot is…

Dr. Gyurkó Szilvia: Nem az anyának vagy az apának, hanem a gyereknek jár lépéselőny váláskor – Válasz Kormos Anett cikkére

WMN Ügy – 2017. augusztus 30. – GySz

Anett szerint az anyának jár némi lépéselőny váláskor, mert mégiscsak ő hordta ki, szülte meg, szoptatta a gyereket. A cikk – ahogy az várható volt – nagyon megosztotta az olvasóit. És elindított egy párbeszédet a szerzőink között is. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogász például megírta ezt, olvassátok el:

„Én itt egy órája még feleség voltam" – Gondolatok egy válóperről

WMN Life – 2016. július 20. – WMN

A szívünk szakad meg, komolyan...

Gyerekek a krétakör közepén – Egy keserű és zajos válás óriási trauma a gyereknek

WMN Ügy – 2015. június 29. – WMN

A Bora Bora-i ügy legfontosabb szereplőjéről, a kisfiúról alig hallunk. Pedig az ügy egyik legégetőbb, ha nem a legégetőbb kérdése, hogy vele mi van, mi lesz. Magyarország egyik legjobb nemzetközi mediációs szakembere, Kerpel Éva higgadt, elemző írása arról, hogy mit élnek át a gyerekek az ehhez hasonló esetekben. Minden szava kincs.