Címke: Afganisztán

„A lányom sikított és zokogott, hogy nem akar velük menni. De senki sem hallgatta meg.”

Azt is ellenőrzik, hogy a nők kesztyűvel eltakarják-e a kezüket, zoknival fedik-e a lábukat, és még a szemük környéke sem látszik-e ki a fátyol alól a 40 fokos hőségben.

„Vagy eltűröd, vagy meghalsz” – mondta a férj, aki a nő sikertelen válási kezdeményezése után még erőszakosabbá vált.

A férj kedvére verheti a feleséget, amíg csont nem törik. De ha a nők az erőszak elől menekülve szüleikhez költöznek, súlyos büntetéssel sújt le rájuk és családjukra a törvény.

A hatalomátvétel óta az Afganisztánt uraló tálibok szisztematikusan ellehetetlenítik a nők életét. Egy törvénnyel most új szintre léptek: nemcsak nő és férfi között tesznek különbséget, hanem ember és ember között is, aminek értelmében a rabszolga státuszú személyek más bánásmódra számíthatnak.

Két idős brit 18 éve élt Afganisztánban, ahol gyerekeket és anyákat tanítottak. Most embertelen körülmények között tartják fogva őket egy afgán börtönben. Történetük mögött iszonyú humanitárius krízis rajzolódik ki, aminek elsősorban a nők az elszenvedői.

Képzeljünk el egy világot, amiben a nők nem beszélhetnek egymással. Nem hallhatják egymás hangját. Nem kérhetnek, nem adhatnak tanácsot. Nem kérdezhetik meg, miért sír a másik. Hogy mi az a folt, amit az arcán takargat. Nem mondhatja el, ha fáj, nem mesélhet arról, milyen napja volt. El tudjuk ezt képzelni egyáltalán? Valószínűleg nem. Pedig valahol ez már valóság.

A szépségszalonok bezárásával az utolsó olyan terek egyike szűnt meg nemrég, ahol az afgán nők tálib kontroll nélkül találkozhattak egymással.

Hesna esete a félig üres/félig tele pohár dilemmájával. És a feloldás, ami ugyanannyira köszönhető az afganisztáni háborús veteránoknak, mint a saját gyerekeinek.

Egy kép, amit nem lehet elfelejteni, és annak háttértörténete…