Címke: D. Tóth Kriszta

Jakupcsek Gabriella: Nem a haláltól félek, hanem a kiszolgáltatottságtól

Elviszlek magammal – 2024. november 6. – DTK

Válás, vetélés, szülők elvesztése, gyerek kamaszkora, szakmai megalkuvás… nincs téma, amibe Jakupcsek Gabriella ne állna bele, szinte zavarba ejtő szókimondással. De ehhez az kellett, hogy végigmenjen azon az úton, ami a saját, személyes szabadságához vezetett.

Pálmai Anna: Mint egy piromániás, felgyújtod az egész életedet és nézed, ahogy ég

Elviszlek magammal – 2024. október 30. – DTK

Pálmai Anna épp ezerrel dolgozik magán, amiből kívülről az látszik, hogy egyik pillanatban ömlik belőle az érzés és gondolat, a következőben pedig megáll, hogy mérlegelje, mi az, amit megoszthat a nyilvánossággal, és mi az, amit még gyúrnia kell. Az Elviszlek e heti epizódja izgalmas utazás egy érzékeny ember önismereti terápiájába.

Rózsa György: A 30 éves sikerpályám a feleségem halálakor tört meg

Elviszlek magammal – 2024. október 23. –

60 év alatt 60 tévéműsort készített, mégsem elégedett azzal, ahogy a munkásságát megítélik a szakmában. Az emberek szeretete (amit a napig érez) azonban kárpótolta minden díjért. Felesége, Éva elvesztése korszakhatár az életében, ami után, úgy igazából soha nem tudta újraépíteni magát. Ma unokázik, barátokkal találkozik, utazik és (néha) tévét néz, – de nem igazán tetszik neki, amit a dobozban lát.

Beszélnünk kell! – Mi marad belőlünk, ha kirepül a gyerek?

Long – 2024. október 17. – DTK

Bár az együttélés során gyakran nem is tudatosul, mennyi közös rituálénk van a gyerekünkkel, ezek egyik pillanatról a másikra való elvesztése olyan, mintha kihúzták volna a lábunk alól a talajt. Rádöbbent a saját sebezhetőségünkre, kiszolgáltatottságunkra, és szembesít azzal, hogy hol tartunk az életünkben. Itt a Beszélnünk kell! legújabb epizódja az üres fészekről.

Vitáris Iván: Rövid idő alatt nagyokat küzdöttünk egymással

Elviszlek magammal – 2024. október 16. – DTK

Útban a világhír felé Vitáris Iván és az Ivan & The Parazol beült D. Tóth Kriszta mellé, hogy megbeszéljék az elmúlt 15 év veszteségeit és tanulságait, hogy megmutassák belülről, hogyan működik a csapat, és hogy találjanak egy új becenevet a legújabb és legfiatalabb tagjuknak.

Hevér Gábor az Elviszlekben: Fájt, amikor az írmagunkat is kitörölték a Nemzetiből

WMN Life – 2024. október 11. – DD

D. Tóth Kriszta vendégeként a színész beszélt a gyerekkoráról, pályájának főbb állomásairól, az Őrült nők ketrecéről, és arról, miért ő lett Leonardo DiCaprio magyar hangja.

Rácz Zsuzsa az Elviszlekben: A nemiszerep-felfogás idehaza olyan, akár Oroszországban

WMN Life – 2024. október 3. – BSz

A Terézanyu-könyvek és a Kovácsné kivan írója feminizmusról, távkapcsolatról, és arról, miért kapott anno különdíjat a pályázatukon Novák Katalin.

Miklósa Erika: „Sokszor hibázom, ember vagyok”

Elviszlek magammal – 2024. szeptember 25. – DTK

35 évet töltött színpadon, több mint ötszázszor énekelte el az Éj királynőjét. Nagy közösségszervező, de néhány éve elköltözött, mert „kivetette magából a falu”. Azóta új otthonra talált családjával, elköszönt a színpadtól, a fiatalok képzése felé fordult, eljött az Operából, politikai adok-kapokba keveredett kolléganőjével. Most igyekszik nyugodt életet teremteni magának. Egy nem mindennapi életút, kivételes mindennapjairól: Miklósa Erika az Elviszlekben.

Gulyás Michelle az Elviszlekben: Ha tehetném, darabokra vágnám az aranyam, és szétosztanám

Elviszlek magammal – 2024. szeptember 20. – BSz

Ha kíváncsi vagy, hogy miként vélekedik Gulyás Michelle a rendőrségről, hogyan végzi a munkáját, és miért választotta a rendőri hivatást, illetve hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük a női sportolóknak, nézd meg D. Tóth Kriszta és az olimpikon beszélgetését!

Gulyás Michelle: Úgy éreztem, hogy ennél mélyebben már nincsen

Elviszlek magammal – 2024. szeptember 18. – DTK

Középső gyerek, vérében van a versenyzés. De nemcsak erre az adottságára volt szüksége Párizsban, ahová pár héttel az olimpia előtt még nem is volt biztos, hogy utazik, hanem páratlan mentális erejére is. Világjáró családja mellől hamarosan első önálló otthonába költözik, erről is mesél az évadnyitó Elviszlekben: Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó.

< 2 3 4 5 6 >