Hogyan lehet feldolgozni, hogy hazugság volt minden, amiben egész addigi életünkben hittünk? És hogy épp azok csaptak be vele, akiket a legjobban szerettünk, és akikben vakon megbíztunk? Az Ölel, Margot című könyv letehetetlen olvasmány.
Hiába a sztárparádé, a nagy érzelmek és a díjnyertes rendező – a katarzishoz egy jó sztori is kell.
Gyerekkorom úgy telt, hogy az apai nagyszüleim „zsidózását” hallgattam. Egészen kamaszkoromig, mígnem egy családi vita közben kibukott belőlem, hogy a „kedvenc unokátok is az!”.
J. J. Abrams igyekezett kiköszörülni az előző részben elszenvedni vélt csorbát. Vajon sikerült neki?
„A németek arról híresek a világban, hogy keményen szembe mernek nézni a múltjukkal.”
(…) „egyfajta permanens hosszabbításban élek. Nemcsak a sztrókot úsztam meg rendkívül olcsón, maradandó károsodás nélkül.” Lackfi János írása az egész életünkben körülöttünk settenkedő halálról… és a majdnemekről. Olvassátok el:
Náray Tamás nagypapája egy igazi vátesz volt... vajon mit szólna hozzá most, hogy a jóslatai teljesülni látszanak?