Jocó bácsi, meddig az erő??! – tette fel a kérdését nekünk írt levelében egy tanítónő, aki csak reméli, neki még kitart egy darabig – mindenek ellenére.
„Volt, hogy nagyon csúnyán elbántatok velem, gonoszkodtatok, és azt éreztem, nem bírom tovább. Olyankor az segített, hogy elképzeltem, milyenek lesztek akkor, amikor majd az érettségire készültök. Amikor majd akkorák lesztek, mint most. És az megnyugtatott.”
Szervezéspokol és gyerekmegőrzési mizéria: 11 hetes vakáció a neved!
Nem csak a gyerekeknek van elegük az iskolából júniusra. Jocó bá' őszinte írása.
„Jelenleg ott tartunk, hogy egy valódi felelősséget érző szülőben joggal merül fel a kérdés, vajon elengedheti-e a gyerekét iskolába? Biztos lehet-e benne, hogy ami reggel nyolc és délután négy között történik, az a gyerek érdekét szolgálja?”
„Tengernyi időnk volt, és tengernyi témánk. Csupa mérhetetlenül fontos, halaszthatatlan megbeszélni való. Szavak, mondatok, amelyek idővel mosollyá szelídültek, és már nem tudom felidézni őket.”
Jocó bácsi kirándulni vitte az új osztályát. Mi meg irigykedünk.
A gyerekek védtelensége és kiszolgáltatottsága készteti a legaljasabb dolgokra a felnőtteket.
Hogyan éli meg egy tanár az érettségit és a ballagást? Erről írt Balatoni József, azaz Jocó bácsi.
Mi szükség a függvénytáblázatra és a mondatelemzésre? Miért nem tanítanak pluszban a gyakorlati életben is használható dolgokat?