Ebben vagyunk: Takács Dalma a pánikrohamokról és a maszkolásról
Úgyis lehet valakinek pánikrohama, hogy nem látszik rajta. Mégis hogyan? Hát megtanult maszkolni. Takács Dalma érintettként mesél erről.
Úgyis lehet valakinek pánikrohama, hogy nem látszik rajta. Mégis hogyan? Hát megtanult maszkolni. Takács Dalma érintettként mesél erről.
Olvasónk, Edit egy családi nyaralás közben kapott pánikrohamot, a nyílt tengeren. Amit aztán az esetről a túravezető tanított neki, elgondolkodtatta.
Ha egyszerre vagy pánikbeteg (vagy legalábbis szorongó) és zene-, valamint társaságkedvelő ember, az életed az ambivalenciák körül forog. Míg az egyik éned 0–24 pörögne, beutazná a világot, és fejvesztve stage-divingolna a nagyszínpad közönségében, a másik énednek létszükséglete a nyugalom, a csend és a kiszámíthatóság – a kettő összehangolása pedig időnként felér azzal a mutatvánnyal, mint amikor Philippe Petit kötélen sétált át az ikertornyok között.
Légszomj, magas pulzus, halálfélelem. Ráadásul mindez (látszólag) ok nélkül, az éjszaka kellős közepén. A szakemberek már külön nevet is adtak az éjjel jelentkező pánikrohamoknak.
Titeket melyik dal segít át a legnehezebb időkön?
„Ha azt mondanám, Mandula befogadásával elillant minden szorongásom, hazudnék. A mai napig dobál elém olyan hajtűkanyarokat az élet, amiket nehezen veszek be. Viszont Mandulával az oldalamon már nem szállok el a kanyarban.”
„Ez csak egy pánikroham – ismételgetem magamban, holott teljesen biztos vagyok benne, hogy most meg fogok halni.”
Mielőtt kényelemből ráragasztjuk másokra a stigmákat, képzeljük bele magunkat egy percre a helyzetükbe…
Az apa vígan tovaröppent az új szerelem felé, hátrahagyva a pillanatok alatt romhalmazzá hulló családját.
Egyik kedvenc tanárunk most nem az iskoláról írt.