„Micsoda mintát mutatunk a gyerekeknek arról, hogyan működnek a párkapcsolatok, a barátságok, hogyan beszélünk egymással és egymásról...” – írja dr. Gyurkó Szilvia a hangfelvételbotrányok kapcsán. Mert ne legyenek illúzióink: a gyerekek látják és hallják, mi történik.
Az ARC velős összefoglalója egy-egy évünknek, amin néha sírunk, néha röhögünk, aztán jobb híján már csak sírva röhögünk.
Egy indulatos társadalom erőszakos közéleti kommunikációs klímájában nevelkedő gyerekek gyakran már feszülten érkeznek meg az iskolába. Ott aztán egy jelentős erőforráshiánnyal küszködő oktatási rendszerrel és gyermekvédelemmel találkoznak. Nem kell csodálkozni azon, hogy a gyerekek egyre erőszakosabbak egymással. Hiszen nekünk tartanak tükröt.
Fancsikai Eszter meghatározó tényezője a mai magyar tartalomgyártói szcénának – ismerjétek meg jobban!
Olvasni imádjuk – ezt bizonyítják az állandó sikerlistás helyezések. Azt meg, hogy hallgatni milyen jó őt, a mai Popfilter is megmutatja.
„Az én gyerekkoromban a politika nem volt ennyire az arcunkba tolva. A majdnem nyolcéves gyerekem mindent elolvas, ezért kérdez is. Ha valami extra marhaságot hallott a suliban, azt tisztázzuk. A hatéves kisasszony meg viccesen rászólt az ovistársára, hogy: »Balázs, előre menj, ne hátra!«” A politika mindenütt jelen van, ez alól a gyerekeink világa sem kivétel. Hogyan lehet ezt kezelni?
Mit tehetünk, ha a mérgező társadalmi klíma, a háború okozta szorongás, a járvány, a bizonytalanság már annyira fojtogató, hogy a feszültségtől konkrétan megbetegszünk? Milyen változatos módokon tud megbetegíteni minket a környezetünk? Olvassátok el Kazimir Ágnes pszichológus írását, és megtudhatjátok.
Nektek melyik tetszett a legjobban?
„Idő, a te időd.
A pusztulásé. – A bűnbánaté.
Idő. A te időd:
megtalálni
az ajtót, amely innen kifelé.” – Petri György: Zátony (részlet)