Az ökopszichológiai kutatások, bár változatos témákat vesznek górcső alá, mind egy irányba mutatnak: úgy tűnik, a természettel való kapcsolat nemcsak növeli a fizikai és mentális egészségünket, hanem egyenesen alapfeltétele annak, hogy tartósan jól legyünk.
Albert Einstein óta tudjuk, hogy az idő relatív. Az időészlelésünk rejtélye – amelyhez nem áll rendelkezésünkre külön érzékszerv – azóta is lenyűgözi a kutatókat, akik folyamatosan keresik, milyen tényezőkön múlik, hogy egyszer úgy érezzük, rohannak a napok, a percek; máskor meg úgy, hogy ólomlábakon lépdelnek.
Az észlelt idő sokszor jobban számít a testi működésünk alakulásában, mint a tényleges idő, legyen szó sebgyógyulásról, vércukorszint-ingadozásról, vagy az alvás hatásairól.
Vajon min múlik, hogy kinek jó az időérzéke, és kinek okoz nehézséget az idő múlásának érzékelése? A tudomány szerint sokkal több mindenen, mint azt elsőre gondolnánk.
Idegtudósok szerint általános emberi tapasztalat, hogy gyerekkorban lassabban halad az idő, felnőttkorra viszont könyörtelenül felgyorsul. Hogy miért van ez? Milanovich Domi írásából ez is kiderül: