„Azonnali hatállyal, manipulatívan kikényszerített közös megegyezés”
Vajon miért kell megalázni azt, aki hosszú éveken keresztül húzta nagy lendülettel a cég szekerét? Miért nem lehet az elbocsátást humánusan csinálni?
Vajon miért kell megalázni azt, aki hosszú éveken keresztül húzta nagy lendülettel a cég szekerét? Miért nem lehet az elbocsátást humánusan csinálni?
„A nap belülről süt” – keresd meg magadban, amikor kint csak a sötét fellegek gyűlnek a fejünk felett.
„Biztosan nekem kell elmennem máshova azért, hogy ne éhbérért dolgozzak és valamennyi megbecsülést is kapjak? Nem lehetne itthon is megteremteni a megfelelő körülményeket?” – teszi fel a (költői) kérdést olvasónk, akinek fiatalkori álma, hogy gyógypedagógus legyen. A valóság azonban újra és újra arcon csapja.
„Nem az amerikai filmek menő szinglije vagyok, hanem a magyar realista mozi maga.” Történet egy nőről, akinek soha nem sikerült kitörnie a gyerekkori szobájából.
„Mi nem szoktunk feleslegesek lenni, mi nem szoktunk tétlenül állni, nemhogy ülni, mi nem szoktuk keresgélni a feladatot” – írja egyik állandó szerzőnk, Doffek Gábor, aki főállásban rendezvényszervező. Úgyhogy a saját bőrén érzi a mostani helyzet semmihez sem fogható, frusztráló fájdalmát.
„Maszkban táncolni levegő nélkül. Kitartani kilátások nélkül.” Milyen jövő várhat a táncművészekre és balett-táncosokra most, hogy minden bizonytalanná vált, a szakma általános megbecsültsége pedig elkeserítő képet mutat?
Egy személyes vallomás… tiszta szívünkből kívánjuk, hogy ne legyen senki számára ismerős a helyzet. Bárcsak.
Marishkánk lánya online ballagott, hétfőn érettségizik. Mi innen szorítunk és drukkolunk, kolléganőnk pedig leírta a benne dúló érzéseket: