Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, miért csodálatos dolog negyven pluszosnak lenni, az így hangzana: „ilyenkor már elég idős vagy ahhoz, hogy ne más akarjon formálni, de pont jó korban, hogy te formáld magadat”.
„Ha igazán magamba nézek, azt szeretném, ha békén hagynának engem az újfajta változásaimmal együtt. Ha hagynák, hogy úgy éljem meg mindezt, ahogy én akarom, ahogy én tudom. Majd én eldöntöm, hogy őszhaj-nagykövetté, pörgős ötvenessé vagy megkeseredett asszonysággá válok – hogy több skatulyát ne említsek.” Szerzőnk szerint nekünk is, neki is dolga van még azzal, hogyan tekintsünk az ötvenes nőkre.
Valóban a tapasztalatlanság lenne az ok, vagy valami más? Ti mit gondoltok?
Volt már minden, ami a színházhoz kapcsolódik: táncos, színész, rendező, koreográfus, társulatvezető. Negyvenkilenc évesen döntött úgy, hogy mindent maga mögött hagy és a nulláról kezdi Angliában, és végül sokkal többre jutott, mint itthon, vagy mint akár bármelyik fiatal kollégája Magyarországról. A következő beszélgetésből ki is derül, miért… Van mit tanulnunk tőle.