„Kicsikém, az élet megy tovább!” – Interjú egy leukémiás kisfiúval és a családjával
Boldinál ötévesen diagnosztizáltak leukémiát. A felépülése során nagy szerepet kapott a Bátor Tábor, ahol nemcsak ő gyógyult, hanem az egész család.
Boldinál ötévesen diagnosztizáltak leukémiát. A felépülése során nagy szerepet kapott a Bátor Tábor, ahol nemcsak ő gyógyult, hanem az egész család.
Bianka és Annabella története egyben Csilla és Anikó bátorságtörténete is. Ők meséltek Both Gabinak hol könnyezve, hol pedig kacagva arról, hogyan élték túl és át a legnehezebb történetet, amit csak egy szülő elképzelhet: a betegségét.
Az iskolai közösségek gyakorta szinte semmit sem tudnak súlyos vagy krónikus beteg osztálytársuk betegségéről, állapotáról. A Suliprogram segíti a visszailleszkedést, és egy olyan el- és befogadó, biztonságos osztályközösség kialakítását, megerősítését, ahova reggel örömmel érkeznek a gyerekek.
Ismerjétek meg Muth Szonját és Szabó Csabit, akik a Bátor Táborban ismerkedtek meg, és most az esküvőjükre készülődnek:
„Meddig lehet kicselezni a halált?” – teszi fel a költői kérdést a 28 éves Hegedűs Peti, akinek ez azért már elég sokszor sikerült. Kétszer győzte le e leukémiát, átesett egy májtranszplantáción, és az egyik veséjét el kellett távolítani, nála kiegyensúlyozottabb, derűsebb embert mégis alig látni. Azt állítja, ez nagyban köszönhető a Bátor Tábornak, ahol visszaadták az önbizalmát.
„»Veszteséget feldolgozni« – számomra ez értelmezhetetlen fogalom. Én úgy szoktam mondani, helyet találni az életben az elhunyt gyermeknek, megfogalmazni, ki volt ő, hogyan tud engem életének és halálának emlékével gazdagítani. Mondok egy példát. Hogyan emlékezem rá? Gépek közt fekve a kórházban vagy, mondjuk, az egyik közös, boldog karácsonyon? Utóbbi emlék erőforrás. Melyiket idézem fel? És ha van lehetőségem alakítani a következő karácsonyt, immár nélküle, az milyen lesz?”