„Ha a kéket veszed be, a játéknak vége, felébredsz az ágyadban, azt hiszed, amit hinni akarsz. De ha a pirosat és itt maradsz Csodaországban, én megmutatom neked, milyen mély a nyúl ürege. Ne feledd, minden, amit kínálok, csak igazság, semmi több..." - Morpheus. Szentesi Éva az elmúlt egy hétben kivonta magát a forgalomból, megjárta a Mátrixot, és magtalálta önmagát.
Ha eljöttél volna... de nem jöttél. Mélyen személyes „levél" a férfinak, aki nem volt ott. Vajon, mi lett volna, ha...? Vasárnap esti olvasnivaló.
Kormos Anett most tök komoly cikket írt. Tényleg! Méghozzá a szerelemről. Aki nem hiszi, olvassa el!
„Légy igaz szerető, mert a szerelem bölcsebb, mint a tudomány, bár az bölcs, és erősebb, mint a hatalom, bár az erős. Lángszínű a szárnya, és teste színes, mint a láng. Az ajka édes, mint a méz, és a lehelete olyan, mint a tömjén" – Oscar Wilde. Aki így ír a szerelemről, az rossz ember nem lehet, bármit is mért rá a sors.
Meddig lehet hazugságban élni? Meddig hitethetjük el magunkkal, hogy kölcsönös szerelemben élünk, noha minden jel ennek az ellenkezőjét mutatja? Meddig szolgáltathatjuk ki magunkat az érzelmeinknek? Mikor kapunk észbe? Egy történet, amely – az a gyanúnk – meglehetősen tipikus. Sajnos.
Egy egészen csodálatos írás az egyszer, egyetlen éjszakára újra fellobbanó régi szenvedélyről. Mindenkinek, aki volt már szerelmes. Hűvös, nyirkos őszi vasárnap estére tökéletes.
A kötészet él! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Lackfi János írása, aki Petőfi klasszikus verssoraiban nemcsak a lüktetést mutatja meg, hanem elárulja nekünk, miért lehet olyan simán párhuzamot vonni Bob Marley és a halhatatlan költő között.
Tizenkilencszer csöng ki egy telefon, ha a vonal másik végén senki sem felel. Ez hosszú másodperceket jelent, melyek szétfolynak az időben... Olvasónk igaz története a szerelemről, amely múlni nem tudott, csak véget érni. És arról, hogy mire volt jó ez az egész. Mert valamire jó volt.
„A mindent kaptam tőle" – írja Szentesi Éva Szabó Magdáról, aki ma volna 98 éves. És valóban. A cikkből kiderül, hogyan fogja egy halhatatlan írólegenda egy fiatal nő kezét. Szerelemben, csalódásban, boldogságban, fájdalomban, betegségben, a halál küszöbén, az újjászületésben...
Erről az írásról egy Kiscsillag dal jutott az eszünkbe. Egészen pontosan ez a részlet belőle: „...Ha én lennék a szerelmed, szeretnél, mert megszoktad, ahogy megszokásból rugdalod magad elé az álmokat..." Olvasd el, és megtudod, miért!