Címke: tanárhiány

„Ez a kislány itt és most talán még a szomszéd településig sem jutna el, nemhogy a Nobel-díjig” (Olvasói vélemény)

VIM – 2023. október 5. – WMN

„Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni” – írta Klebelsberg Kuno, egykori közoktatásügyi miniszterünk cirka száz évvel ezelőtt. Vajon mit szólna, ha látná, mivé lett azóta a közoktatás? Olvasónk gondolatai Karikó Katalin Nobel-díja kapcsán.

Ki tanít majd fizikát, kémiát, biológiát, földrajzot a gyerekeinknek? – Már nem hiányszakma a természettudomány-tanári, hanem kihalófélben lévő hivatás!

WMN Ügy – 2021. május 21. – DD

A szakemberek szerint, ha nem cselekszünk azonnal, nem évtizedek múlva, hanem már pár éven belül nem lesz senki, aki a katedrára álljon. Dián Dóri utánajárt, mi ennek az oka:

Hiányzó tanárok – Ezért baj, ha nincs elég jó pedagógus az iskolákban

WMN Ügy – 2018. november 12. – GySz

„A nap végére mindenki a kiszolgáltatottságában vergődik: a diák, a szülő, az iskola, és azok a tanárok is, akiknek nehéz közösséget vállalni olyan kollégákkal, akikről tudják, hogy semmi közük a tanári hivatáshoz.” Avagy: mi (mindent) okoz a tanárhiány?

2400 – Minimum ennyi tanár hiányzik az oktatási rendszerből

WMN Ügy – 2018. július 26. – WMN

Van olyan iskola, ahol a 20 fős tantestületből 14 hiányzik... és nem fogják tudni elkezdeni a tanévet.