Molnár-Lamos Krisztina cikkei

Összesen: 41 db cikk

Molnár Lamos Krisztina: A kapuk nem csukódnak be maguktól, azokat csak maga csukhatja be az ember, egyesével

WMN Egszsg – 2021. március 10. – MLK

„Ebben az országban, ebben a kórházban tanultam életemben a legtöbbet. Mint nővér és mint ember is. Voltak, akik azt mondták, amikor eljöttem Magyarországról, hogy úgysem fog sikerülni, hogy késő már. Hogy egy felnőtt fát már nem lehet átültetni, és hogy már túl vagyok azon az időszakon, amikor még lehetséges új ismereteket, új tudást, tapasztalatot felszívni, beépíteni… Az elmúlt hat év mégis megváltoztatta az életemet.”

„Harcolj, kérlek, nem tudunk élni nélküled!” – Történet a nővérpultból

WMN Life – 2021. február 13. – MLK

„Nehezen lesz reggel, a sokadik reggel, amikor bénultan vánszorgok ki az intenzív osztályról. Szemben velem újabb család jön utolsó látogatásra. Még hallom, ahogy az idősebb asszony zokogni kezd, és az ágyra borulva könyörög a férjének, ne hagyja őt egyedül. Meddig lehet ezt még bírni? Meddig fogom tudni még csinálni így? Akarom-e tovább csinálni egyáltalán?” – Molnár Lamos Krisztina legújabb írása:

Molnár Lamos Krisztina: Áthelyezve a COVID-intenzívre – A harmadik hullám a nővérpultból

WMN Egszsg – 2021. január 21. – MLK

„Egy pillanatra mozdulatlanná válnak a kezemben a papírlapok, és eltűnődöm azon, mekkora lehet az aggódás, a rémület mértéke, ha az ember szülei egyszerre kerülnek kórházba, és pár nap alatt mindketten lélegeztetőgépre…”

„Talán csak akarnom kell nagyon és figyelnem. Emlékeznem.” – Egy különös év karácsonya a nővérpultban

WMN Life – 2020. december 24. – MLK

„Hiány. Veszteségek. De lassan elfogy az év, mint a hold. Nézem a régi képeket, érzem az illatokat. A vaníliás kiflit, a csillagszóró illatát, anya parfümjét. Érzem a halászlé, a rántott hal ízét, hallom a pezsgőspoharak koccanását, apa nevetését. Látom nagyanyám ráncos kezét, ahogy a hófehér abroszra hullott morzsákat sepri a tenyerébe. Látom a pólyás fiaimat, azután a totyogósokat, majd a kamaszlányt, ahogyan sorba állítja a testvéreit a családi fotóhoz minden évben. Figyelem a nagyapám hajlott hátát, és kezében a kicsi öreg fényképezőgépet, hiszen ő volt a család fényképésze, míg nem voltak digitális kamerák. Anya pedig ezek szerint a lesifotós volt, aki fotózás közben a Papát is mindig lefényképezte… Ezen a felismerésen muszáj elmosolyodnom. Talán, ahogyan a betegeimben minden betegem sorsát látom, éppen úgy megtalálok majd minden karácsonyt ebben a mostani karácsonyban is.” Molnár Lamos Krisztina karácsonyi novellája.

„Én állandóan várok valakit. Valamit. Egy kicsike reményt, békességet, egy kevéske boldogságot, megváltást…” – Igaz mesék a nővérpultból

Kult – 2020. november 15. – MLK

„Itt vagyok, mondja nagyon halkan újra, és akkor megtelik a szeme könnyel. A szavak szétszaladnak a csendben, mint a régi széttört hőmérőből az aprócska higanygolyók. Az ő szavai, és azok a szavak, amiket én akartam volna mondani. Nem tudok megszólalni. Hosszú ideig kapaszkodik a tekintetembe, és én hagyom. A csend körülölel bennünket. Egyek vagyunk. A saját mellkasomban érzem, amit ez a két szó jelent, egyes szám első személyben: Itt… vagyok…”

< 1 2 3 4 5 6 7 >

WMN közösség