Molnár-Lamos Krisztina cikkei

Összesen: 42 db cikk

Molnár Lamos Krisztina: Egy nővér furcsa húsvéti imádsága

WMN Life – 2021. április 3. – MLK

Angliában élő ápolónő szerzőnk ezúttal arról mesél, milyen az idei húsvétja. És mi a legnagyobb kívánsága:

Molnár Lamos Krisztina: A kapuk nem csukódnak be maguktól, azokat csak maga csukhatja be az ember, egyesével

WMN Egszsg – 2021. március 10. – MLK

„Ebben az országban, ebben a kórházban tanultam életemben a legtöbbet. Mint nővér és mint ember is. Voltak, akik azt mondták, amikor eljöttem Magyarországról, hogy úgysem fog sikerülni, hogy késő már. Hogy egy felnőtt fát már nem lehet átültetni, és hogy már túl vagyok azon az időszakon, amikor még lehetséges új ismereteket, új tudást, tapasztalatot felszívni, beépíteni… Az elmúlt hat év mégis megváltoztatta az életemet.”

„Harcolj, kérlek, nem tudunk élni nélküled!” – Történet a nővérpultból

WMN Life – 2021. február 13. – MLK

„Nehezen lesz reggel, a sokadik reggel, amikor bénultan vánszorgok ki az intenzív osztályról. Szemben velem újabb család jön utolsó látogatásra. Még hallom, ahogy az idősebb asszony zokogni kezd, és az ágyra borulva könyörög a férjének, ne hagyja őt egyedül. Meddig lehet ezt még bírni? Meddig fogom tudni még csinálni így? Akarom-e tovább csinálni egyáltalán?” – Molnár Lamos Krisztina legújabb írása:

Molnár Lamos Krisztina: Áthelyezve a COVID-intenzívre – A harmadik hullám a nővérpultból

WMN Egszsg – 2021. január 21. – MLK

„Egy pillanatra mozdulatlanná válnak a kezemben a papírlapok, és eltűnődöm azon, mekkora lehet az aggódás, a rémület mértéke, ha az ember szülei egyszerre kerülnek kórházba, és pár nap alatt mindketten lélegeztetőgépre…”

„Talán csak akarnom kell nagyon és figyelnem. Emlékeznem.” – Egy különös év karácsonya a nővérpultban

WMN Ünnp – 2020. december 24. – MLK

„Hiány. Veszteségek. De lassan elfogy az év, mint a hold. Nézem a régi képeket, érzem az illatokat. A vaníliás kiflit, a csillagszóró illatát, anya parfümjét. Érzem a halászlé, a rántott hal ízét, hallom a pezsgőspoharak koccanását, apa nevetését. Látom nagyanyám ráncos kezét, ahogy a hófehér abroszra hullott morzsákat sepri a tenyerébe. Látom a pólyás fiaimat, azután a totyogósokat, majd a kamaszlányt, ahogyan sorba állítja a testvéreit a családi fotóhoz minden évben. Figyelem a nagyapám hajlott hátát, és kezében a kicsi öreg fényképezőgépet, hiszen ő volt a család fényképésze, míg nem voltak digitális kamerák. Anya pedig ezek szerint a lesifotós volt, aki fotózás közben a Papát is mindig lefényképezte… Ezen a felismerésen muszáj elmosolyodnom. Talán, ahogyan a betegeimben minden betegem sorsát látom, éppen úgy megtalálok majd minden karácsonyt ebben a mostani karácsonyban is.” Molnár Lamos Krisztina karácsonyi novellája.

< 1 2 3 4 5 6 7 >