Fiala Borcsa

Fiala Borcsa újságíró, 11 regény és novelláskötet szerzője, két felnőtt anyukája, Az élet sava Borcsa beszélgetős gasztroműsor 11 évadának házigazdája, aki legfőképpen történetmesélőként definiálja magát. Érdeklődési körének rádiusza igen nagy, lelkesen ír a legkülönfélébb témákról, legyen az Mata Hari élete, a legújabb blockbuster horror, nőgyógyászat a hajléktalanszálláson, vagy a gonosz mostohák mítosza. Az íráson kívül talán csak enni, etetni és főzni szeret jobban.

Fiala Borcsa cikkei

Összesen: 1667 db cikk

A nigériai ízek kavalkádjával találkozhatsz a Rákóczi téren – Az Oliviks Kitchenben jártunk

WMN KNYHA – 2025. augusztus 10. – FB

Kuba helyére Nigéria költözött, legalábbis a budapesti Rákóczi téren. A 9-es szám alatt ugyanis, ahol korábban kubai büfé volt, most a vendéglátást családi hagyományként magával hozó Cynthia nyitott kifőzdét. Elmentünk, és megkóstoltuk a fufut, a puff puffot, a jollof rizst és a haltekercset is.

Többesélyes szerelem: még Pedro Pascal sem menti meg a kötelező nyári romkomot

Kult – 2025. augusztus 9. – FB

Nagy várakozás előzte meg a Többesélyes szerelem című Celine Song-filmet, melyben Dakota Johnsonnak azzal a kegyetlenül kínzó dilemmával kell szembenéznie, hogy a Pedro Pascal által alakított dúsgazdag Harry-vel essen szerelembe, aki őt a tenyerén hordozza, vagy régi szerelmével, a színészi babérokra törő Johnnal (Chris Evans) melegítse fel a kapcsolatát.

Tove Jansson múminjai megtanították: a bátorság kulcsa a félelem

Kult – 2025. augusztus 9. – FB

Finnország egyik legkapósabb árucikke az egyik leggyakrabban fordított finn szerző: Tove Jansson. Az iránta való tisztelet jeleként a születésnapja, augusztus 9-e lett a finn művészet napja is. Ő adta a világnak a múminokat, a gömbölyded figurákat aztán megfilmesítették (többek között Japánban, ahol szintén óriási népszerűségnek örvendenek), de színpadi adaptáció, és még opera is készült belőlük.

Dupla testcserével támad Lindsay Lohan és Jamie Lee Curtis – Már megint nem férnek a bőrükbe

Kult – 2025. augusztus 6. – FB

Lindsay Lohan és Jamie Lee Curtis 22 évvel a Nem férek a bőrödbe után újabb testcserével támad. A 70-es években felvetett kérdés (vajon mihez kezdenénk, ha egy kis időre a másik cipőjében találnánk magunkat?) cseppet sem évült el. Úgy tűnik, kamaszokat nevelni még mindig nem lett könnyebb…

„Úgy voltam vele: egy évet hajléktalanként fél lábbal is kibírok” – Aranka története

WMN Life – 2025. augusztus 4. – FB

Aranka három éve él hajléktalanként. Előtte gazdasági vonalon dolgozott a médiában és a Parlamentben is, de volt jól menő vállalkozása is, a munkáin keresztül pedig bejárta a fél világot. Most elmeséli, milyen tényezők sodorták bele jelenlegi helyzetébe, mik a kilátásai, és mik azok a dolgok, amik nap mint nap erőt adnak neki.