Tíz gondolat a beszélgetésből:

1. Ritkán indul bántalmazással egy kapcsolat, így eltart egy ideig, mire az ember rájön, mi is történik vele; mire képes lesz kívülről ránézni, nevet adni annak, amin keresztül megy, és kimondani: ő egy áldozat. Annyira mélyen beleivódott a kultúránkba, hogy bánthatjuk egymást, hogy gyakran fel sem merül bennünk a kérdés: vajon helyénvaló-e, ami velünk történik? Sokan a bántalmazást – legyen az fizikai, verbális, szexuális vagy gazdasági – a kapcsolat szerves részeként élik meg. Az áldozat pedig nem ritkán tévesen azt kezdi el vizsgálni, ő hogyan járult hozzá a bántalmazáshoz, mi az ő felelőssége benne – ez addig a tévképzetig is fajulhat, hogy elhiszi, tulajdonképpen meg is érdemelte a bántalmazást.

2. Fontos különbséget tenni a bántás és a bántalmazás között. A bántás elszigetelt eseményt jelent, ami nem rendszeres, nem szerves része párkapcsolat működésének, és amit egy úgynevezett reparációs törekvés követ a bántó fél részéről, aki képes felismerni a felelősségét a dologban. Ezzel szemben a bántalmazás folytatólagosan, ismétlődően megtörténik, beépül a kapcsolat kultúrájába. A bántalmazó pedig – annak ellenére, hogy időről időre tehet látványos gesztusokat – valójában nem törekszik arra, hogy az alá-fölérendeltségi viszonyból kiegyensúlyozott mellérendeltségi viszony alakuljon ki a kapcsolatban. A bűntudat élménye elmarad a bántalmazó részéről. Ha ugyanis lenne bűntudat, az belső fesztültséget generálna, ami arra sarkallná, hogy megváltoztassa ezt a viselkedési, kapcsolati mintázatot.

3. A társadalom legalizálja a párkapcsolaton belüli erőszakot, elnéző vele; „át lehet esni” akár egy vak komondoron is. A magánélet tükre annak, ami a tágabb környezetünkben, a társadalomban zajlik.

4. Az erőszak tanult viselkedés. Nemcsak a környezet, hanem a nemi szocializáció is hajlamosít az erőszakra. A düh testi szintű kifejezése, a bántás, az uralomra törő viselkedés sok fiú/férfi számára hozzátartozik a férfiassághoz. „A nőnek irányításra van szüksége”, „neveld már meg a feleségedet” – ezeket a mondatokat több tucatszor halljuk a felnövekedésünk során evidenciaként.

5. Rengeteg tényező áll a hátterében annak, miért marad benne az áldozat a bántalmazó kapcsolatban: anyagi függőség, félelem az egyedülléttől, a gyerek vélt érdeke. De szerepet játszhat benne a családból hozott minta és a téves szerelemképünk is: ha a teljes önfeladást állítjuk be ideálként, ha azt hisszük, hogy az igazi, nagy lángoló, szenvedélyes szerelemben az önfeladás a sorsunk nőként.

6. Az erőszak ciklusában három szakaszt különböztethetünk meg: az erőszak felgyülemlésének szakaszát, amit az erőszakkitörés – itt történik meg az erőszak –, majd a mézeshetek szakasza követ. A feszültség felgyülemlésének időszaka nagyon nehéz. Rettegni egy pofontól – mondja sok áldozat – sokszor nehezebb, mint elszenvedni magát a pofont. A pofon után – a mézeshetek időszakában – pedig megszületik a remény arra, hogy ez talán soha többet nem történik meg. Egyebek mellett ez a remény is szerepet játszhat abban, amiért valaki hosszú ideig benne marad egy bántalmazó kapcsolatban.

7. A szóbeli és lelki bántalmazásnak ugyan látható nyoma nincs, de komoly sérüléseket képes okozni, és akár élethosszig hurcolhatjuk a nyomát. A láthatatlansága miatt gyakran az áldozat is bagatellizálja a sérüléseit. Minden olyan mondat, ami lekicsinyel, megaláz, akár téged, a családodat, a foglalkozásodat, megkérdőjelez a szavahihetőségedben, a szakértelmedben, az anyaságodban, az apaságodban – mert nő is elkövetheti –, az bántalmazás. Gyakori, hogy a bántalmazó mondatok humorba, iróniába vannak csomagolva.

8. A bántalmazásnak fontos aspektusa az izoláció, amikor a bántalmazó leválasztja az áldozatot a kapcsolati hálójáról. Azokról a társas erőforrásokról, melyeknek segítségével ki tudna lépni a kapcsolatból, vagy egyáltalán ráláthatna arra, ami vele történik. De a bántalmazó nemcsak a kapcsolati rendszeréről választhatja le az áldozatot, hanem sok esetben gazdasági értelemben is függővé teszi magától. Így pedig az áldozat anyagi értelemben is kiszolgáltatottá válik, ami tovább nehezíti, sőt, sokszor ellehetetleníti a kilépést a kapcsolatból.

9. Annak ellenére is, ha a bántalmazást a gyerek nem közvetlenül szenvedi el, a szülei erőszakos kapcsolata erősan hat rá. Megkerülhetetlen, hogy komoly lelki sérülések nélkül ússza meg a történteket. A szülei bántalmazó párkapcsolata az alap biztonságérzést töri szét egy gyerekben. De alakítja a személyiségfejlődését is: a későbbiekben vagy ő maga viszi tovább a bántalmazó mintát a kapcsolataiban, vagy evidencia lesz számára, hogy áldozattá válik. Mindenképp ilyen aszimmetrikus párkapcsolati mintát fog követni.

10. Fontos felismerni, miben vagyunk, és hogy egyedül nem fogunk tudni kilépni a bántalmazó kapcsolatból; a segítségkérés elengedhetetlen. A családon belüli erőszak, a párkapcsolati erőszak nem magánügy. A bántalmazás sosem csak a négy fal közé tartozik, hanem közügy, a környezetünk ügye, a tágabb család, a baráti társaság, a társadalom ügye.

Tartsatok velünk, mert beszélnünk kell!

D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi