–

Sokgyerekes anyaként ment egyetemre

Somogyi Tímeának korán, tizenöt éves korában érkezett az első gyermeke, ma már hétgyerekes családanya. Közel húszévi főállású anyaság után dolgozni ment volna. Mivel azonban annak idején nem tudta befejezni a középiskolát, erősen behatároltak voltak a lehetőségei, pedig csak arra vágyott, hogy értelmes dolgot csinálhasson, amivel egy kis pénzt is kereshet. Szakmát akart szerezni, de így elesett volna a szociális támogatástól, ezért végül gimnáziumba ment. Az ott eltelt évek után javasolta egyik tanára, hogy tanuljon tovább, és bár Tímea nem volt meggyőződve arról, hogy lenne keresnivalója egy egyetemen, a gyerekei biztatására mégiscsak belevágott. A Pécsi Tudományegyetem szociológia szakára jelentkezett, nem csak a veleszületett szociális érzékenységnél fogva:

„Amellett, hogy gondoskodó típus vagyok, mindig érdekelt világ működése, amiről végső soron a szociológia is szól.

Ha megfigyeljük és megértjük, ami körülöttünk történik, legyen szó bármilyen társadalmi helyzetről, igazságtalanságról, konfliktusról, háborúról, akkor tudunk a kialakult helyzeten jól változtatni.”

A cigány identitás

Végzett szociológusként már jó ideje a Kecskeméti Református Egyházkerület Cigánymissziós Szolgálatában dolgozik. Szakterülete az identitás, aminek, mint mondja, „sokkal nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk: egyfelől összehozhatja és csoportokba rendezi az embereket, másfelől azonban konfliktusokhoz vezethet”.

Az, hogy az emberek mit gondolnak a cigányságról, illetve a cigányság mit gondol saját magáról, húsba vágó kérdés, amiben egyébként Tímea roma édesanyja révén maga is érintett.

„A cigányság valójában egy olyan társadalmi csoport a társadalmon belül, amely sajátos jellemzőkkel bír: kisebb az átlagéletkor és kevesebb a várható élettartam, alacsonyabb az iskolázottság, több gyermek születik egy családban és így tovább. Az ilyen jellemzők nyomán alakulnak ki aztán a különféle közhelyek, tévhitek, nemritkán előítéletek, és sokszor maguk a cigányok is ezek alapján határozzák meg magukat – ami csak rontja a helyzetet. Ha egy cigány gyermeknek úgy kell felnőnie, hogy azt hallja: belőle úgysem lesz semmi, akkor ezt el fogja hinni, és jó eséllyel ez is történik majd. A jó hír, hogy az identitás tartalmát meg lehet változtatni.”

Mindennek van oka és magyarázata

Mint Tímea hangsúlyozza, eleve meg kell különböztetni a cigányság és a szegénység kulturális környezetét: előbbi egy nemzeti identitás, míg utóbbival függ össze például a kriminalizáció. Ugyanilyen fontos, hogy a fent említett jellemzők mögé nézzünk – ugyanis valamennyinek megvan az oka és a magyarázata. Ő maga rendszeresen tart foglalkozásokat ebben a sokszor tabunak számító témakörben, és a Kézikönyv a cigányok közti szolgálathoz című, immár több nyelvre is lefordított kiadványban ugyancsak választ ad számos, sztereotípiákon alapuló kérdésre, mint például: Miért szülnek a cigány nők olyan korán? Igaz, hogy csak a családi pótlék és más gyermekek után járó szociális ellátások miatt vállalnak gyereket? Miért és hogyan kap szerepet a hangerő és erőszak? Miért nem kell egyforma embereknek élni egy társadalomban?

Ne a segélyektől függjenek

Tímea egyik vezetője a Védőháló Karitatív Közhasznú Egyesületnek is, amelynek legfőbb célja, hogy a hozzájuk fordulók időszakos krízishelyzetük után képesek legyenek a saját lábukra állni, és ne kelljen a segélyektől függeniük – hiszen valódi megoldást csak ez jelenthet.

„Bárki kerülhet nehéz helyzetbe, mert például megbetegszik, elveszíti a munkáját, vagy egy üres albérletbe kell költöznie – mondja Tímea. – Ilyenkor azonnali segítséget nyújtunk. Hosszú távon azonban az önfenntartáson van a hangsúly. Senki helyett nem tesszük meg azt, amire maga is képes lenne, mert azzal komoly károkat okoznánk. Ha például valakinek bútorra van szüksége, és rendezetlen a környezete, akkor megkérjük, hogy először rakja ezt rendbe, amihez akár segítséget is adunk. De eltartani senkit nem tudunk, ez nem is a mi feladatunk.”

Játszóház a sok kis „Pancsinellónak”

A cigány gyerekek gyakran már óvodás korukra jelentős hátrányba kerülnek, és mivel később általában nem jutnak minőségi oktatáshoz, egyre csak fogy a remény arra, hogy valaha is kikerülhessenek az életüket meghatározó szegregátumból. Ezt a súlyos hendikepet igyekszik lefaragni a Svájci Protestáns Segélyszervezet támogatásával 2014-ben megnyitott Pancsinelló Játszóház, amelyben Tímea ugyancsak tevékenykedik. Az elnevezést a híres Max Lucado-mese inspirálta: Pancsinelló, a kis manó másokra hallgat, mert nincs tisztában az adottságaival, ám barátainak köszönhetően végül felismeri, hogy ő is éppoly értékes, mint a többiek.

Valójában a Pancsinelló jóval több játszóháznál: az ide járó gyerkőcök a játékon keresztül szociális kompetenciákat sajátíthatnak el, a szakemberek pedig az ő igényeikhez alkalmazkodva, egyénileg foglalkoznak velük.

Az anyukákkal közös programok is nagyon fontosak – ilyen például a főzés. A roma nők is szívesen ügyködnek a konyhában, és nagyon jól főznek. Maga a táplálás pedig a szeretet kifejezésének egyik eszköze. Ám nem jellemzők az egészséges fogások, hagyományos ételek kerülnek náluk az asztalra, részben a pénzszűkéből, részben az információhiányból adódóan – ez komoly egészségi károkat okoz. A közös főzőcske során ezen a gyakorlaton igyekeznek változtatni: a hagyományos recepteket megreformálva készítik el, de bárki hozhat saját ötletet is – a lényeg, hogy az együttes erővel megkomponált étel otthon is kivitelezhető legyen.

Koncentrált odafigyelés, szeretetalapú kapcsolat

A Pancsinelló Játszóház nyomán fél éve létrejött a Hajnalcsillag Tanoda is, amelynek fókuszában az iskoláskorúak segítése és felzárkóztatása áll – ugyancsak személyre szabottan.

„Korai lenne még eredményekről beszélni, de az máris látszik, hogy milyen sokat számít a koncentrált egyéni odafigyelés, illetve a munkatársainkkal való személyes, szeretetalapú kapcsolat. A legnehezebben kezelhető gyerekek is örömmel járnak ide. Van pingpong, kosárlabda, sőt drámapedagógia is. A mozit valamennyien imádják, de még a játszótér is nagy élmény számukra, a kirándulásokról nem is beszélve” – meséli Tímea.

Mostanra a szülők kezdeti kétségeit is sikerült eloszlatniuk

„Eleinte éreztünk egy kis bizalmatlanságot részükről, ami nem is annyira nekünk szólt – inkább az ismeretlentől tartottak. Ugyanakkor mindannyian szeretnék, ha a gyerekeiknek jobb sors jutna, mint nekik, és mostanra sokan megértették, hogy ez csak akkor lehetséges, ha mást is megismernek. Azok a túlélési stratégiák, amelyek a szűkebb környezetükben működnek, máshol konfliktushoz vezethetnek – tehát ki kell mozdulniuk és új túlélési stratégiákat kell elsajátítaniuk. Ha pedig megtapasztalják ezek hatékonyságát, és eredményeket érnek el, akkor a továbbiakban is alkalmazni fogják őket, amivel akarva-akaratlanul példát mutatnak a társaiknak is.”

Látják a lehetőséget

Általában a cigány emberek is szeretnének mindent megadni a gyerekeiknek, vágynak arra, hogy boldognak és elégedettnek lássák azokat, akiket mindennél jobban szeretnek. Ez a vágy a nélkülözésben még inkább felerősödik, és a maguk módján adják meg a „mindent”, például megvesznek olyasmit, amit a gyerekek kívánnak, bár nincs igazán szükség rá. Akkor is, ha két nappal előbb fogy el a pénzük. Ha valakinek mindig az aznap gondjaival kell megküzdenie, akkor nem tud hosszú távon gondolkodni.

„Kívülről nézve az is nehezen érthető, ha egy szegény családnak drága plazmatévéje van – de ki az, aki ne szeretné jól érezni magát legalább egy kicsit? Ennél olcsóbb szórakozási lehetőség nem létezik. Az ilyen háztartásokban egyébként általában nagyon más sincs, és ha elfogy a pénz, a tévé gyakran zálogházba kerül vagy gyorsan értékesítik.

Találkozhatunk olyan etnikai sztereotípiákkal is, melyek a névadáshoz kapcsolódnak. Ez szintén a tévézésből jön, mivel sokuknak ez az egyetlen szórakozási lehetősége. Persze olyan sorozatokat néznek, amelyek egy másik világot mutatnak be, gyönyörű nőkkel, jóképű férfiakkal – számukra ez csak vágyálom lehet. Azért nevezik el róluk a gyerekeiket, mert ezt tartják a legkülönlegesebbnek. Minden szülő az általa ismert legszebb nevet adja a gyermekének – ahogy én is Jókai regényhősnője után kaptam a nevemet a szüleimtől” – mondja Tímea.

A játszóház és a tanoda révén pedig megint csak adhatnak valamit a gyerekeiknek, mégpedig olyasvalamit, ami segíti őket az életben – ami szintén jó hajtóerő. Sőt maguk a gyerekek is sokszor ezen keresztül értik meg, hogy miért kell tanulniuk – hiszen így az ő gyerekeiknek már jobb lehet.

Minél többen élhessenek méltó életet

Megesik persze, nem is ritkán, hogy valakin a legjobb szándékkal sem lehet segíteni. Tímea ezt is megtanulta helyre tenni magában:

„Önmagától senkit sem lehet megmenteni. Ami nem rajtam múlik, az nem az én felelősségem. Viszont minden esetben elmegyek a maximumig, ennek tudatában pedig együtt tudok élni a sikertelen történetekkel is.”

A szakmában uralkodó állapotok sem könnyítik meg a dolgot, ahogy a kollégái is ebben a cipőben járnak nap mint nap. A szociális szférában hatalmas a szakemberhiány és tengernyi a feladat, súlyosan eszközhiányos és alulfinanszírozott területként nem vonzó a pályaválasztóknak. Szemléletváltásra és új módszerekre is szükség lenne. Tímea és kollégái mégis mennek tovább, hogy az átmeneti könnyebbséget jelentő tűzoltás helyett minél többeket segíthessenek hozzá egy tanuláson, munkán alapuló, emberhez méltó élethez.

Mezei M. Katalin

Képek: Erdős Juci