Szabó Anna Eszter: Én azt hittem, az anyaságra születtem. Aztán anya lettem
A gyakorló anyák már tudják: anyának lenni tele van váratlan fordulatokkal, kiszámíthatatlan helyzetekkel.
A gyakorló anyák már tudják: anyának lenni tele van váratlan fordulatokkal, kiszámíthatatlan helyzetekkel.
„Koraszülők vagyunk, extrém koraszülött ikrek anyukája, apukája, de itt nem számított a rutin és az évek, ismeretlen vizekre tévedtünk.” Két gyerekük után Ildikó ikrekkel lett várandós, ám a két kisbaba három hónappal korábban jött világra a kelleténél.
Együtt kezdtek el a meséket szőni még évtizedekkel korábban. Aztán az utolsó közös mesét a lány a haldokló apja mellett kezdi el mondani, tudva: ezt már egyedül kell befejeznie.
Katalin árván nőtt fel, gyerekkorában pedig a leghatározottab parancs, amit kapott az volt: hallgasson az életéről, a bántalmazásokról – hallgasson mindenről.
Meghatóan szép jelenet egy anya és a lánya között, amiben messze több van, mint ami a felszínen látszik.
Előre szólunk: rettentően nehéz végigolvasni a narcisztikus szülők gyermekeinek vallomásait. Ám aki hasonló cipőben jár vagy járt, annak megkönnyebbülés lehet látni, nincs egyedül, és ebből a magányos börtönből igenis létezik kiút.
Szerzőnk azt állítja, amikor kamaszok voltak a gyerekei, protestánsként a római katolikusokat irigyelte, mert ők „az anyáknak is kiosztottak egy védőszentet, ami valljuk be, nagyon hasznos dolog”. Hogy miért? Miklya Luzsányi Mónika cikkéből kiderül!
„Elmondanám, de nem hagyod…” Vajon mi lehet az oka annak, hogy egy apa így hátat fordít a lányának, aki őt továbbra is az egyik legfontosabbnak tartja?
„Emlékszem, amikor rádöbbentem: azért szenvedek, mert ragaszkodom egy illúzióhoz. Az illúzióhoz, hogy a feleségem kizárólag az enyém, kizárólag hozzám és nekem tartozik.”
Egy kislány, akit a kórházban hagytak a vér szerinti szülei. Aki két hónappal korábban született, mert az apja verte az anyját. Egy történet, amelynek nagyon nehéz feldolgozni az elejét.