Szívmelengető történet egy fantasztikus friss házaspárról és a körülöttük élő szintén fantasztikus emberekről. Örüljetek velünk együtt! Nem mellesleg, ma ünnepeljük a magyar egészségügy napját - és egy kicsit ennek is köze van ehhez a példamutató sztorihoz.
Történet egy nőről, aki úgy istenigazából sosem akart férjhez menni. Mert minek a fejhajtás, az idegeskedés, a pénzkidobás... meg különben is... csak egy papír. Aztán most, két gyerekkel és néhány évvel később az esküvője után még egy esküvőre készül. Hogy... mi? WMN házassági posztcunami, harmadik, de talán nem az utolsó rész.
Anettet annyira megihlette Pásztory Dóri története az esküvőjéről, hogy kibújt belőle a romantika. Na jó, az talán nem. Szomorú násznép, fröccsöntött csokor, buherált gyűrű... nász Kormos Anett módra.
Azt gondoljátok, hogy a tündérmesék nem léteznek? Hogy az élet csupa ború, és nincs derű? Hogy magányosan, egy hideg szobában kuporogva kell megvárni az élet végét? A teljesen reményvesztetteknek itt van a feloldozás. Pásztory Dóri annyira romantikusat írt, mintha legalábbis Hollywoodban élne...
Péter az esküvőjére készül. És úgy érzi magát, mint akiből hirtelen rocksztár lett... mindenki a közelében akar lenni, és meg akarja hívatni magát a nagy napra. Volt esküvőd? Vagy épp szervezed? NAkkor ismerős lesz, amiről ír.
Egy kis móka délutánra: fergeteges lagzi, ecetes uborka lekváros buktával, nyúzott rokonok és szénné égett rántott húsok. Ja, és egy félúton megtorpant szülés...
El tudod képzelni, milyen lehet úgy élni, hogy a fejtetődön nincsen haj? Nem azért, mert kihullott, hanem mert te tépkedted ki saját magadnak. Igen, van egy ilyen betegség:
Kinek mit jelent az esküvő? Esküt? Ígéretet? Reményt? Olvasónk, Csilla augusztusban megy férjhez. Ez pedig az ő himnusza a szerelméhez. Csak, hogy legyen miért mosolyogni ma délután...
Mindenkinek van egy kedves, régen elkallódott tárgya a múltból... És mi történik, amikor ezt megtalálod?
Meddig lehet hazugságban élni? Meddig hitethetjük el magunkkal, hogy kölcsönös szerelemben élünk, noha minden jel ennek az ellenkezőjét mutatja? Meddig szolgáltathatjuk ki magunkat az érzelmeinknek? Mikor kapunk észbe? Egy történet, amely – az a gyanúnk – meglehetősen tipikus. Sajnos.