Oscar-díjas filmek, amik egykor nagy durranásnak számítottak, aztán (majdnem) feledésbe merültek
Szép filmek, csak nyomot nem hagynak…
Szép filmek, csak nyomot nem hagynak…
„Az Oscar-gálát mindig szerettem nézni (akármilyen hosszúra nyújtották), mert a show-nak még mindig Amerika a hazája, és abból csak tanulhatunk, de magukat a díjakat igyekszem minél kisebb érzelmi megrázkódtatással fogadni… ami persze ritkán sikerül.”
Hétfőre virradóra két nem amerikai filmes alkotó nő is történelmet írhat az Oscar-gálán. Ha nem nyerik el végül a szobrot, akkor is.
Szörnyű traumákkal indult a házasságuk, elvesztették a kisbabáikat, de összekapaszkodtak, és az alkotással harcoltak a démonok ellen. Egy csodálatos páros életút lett az eredmény: Giulietta Masináé és Federico Fellinié.
Kutyából nem lesz szalonna, kecskéből viszont simán lehet kacsa.
A szív hídjai, Millió dolláros bébi, Gran Torino – melyik a kedvenced?
Az egész világ izgalomban: hétfő hajnalban kiderül, kik lettek gazdagabbak az idén egy Oscar-díjjal. Íme, a WMN filmkritikusának prognózisa a lehetséges győzteseket illetően:
Holnaptól itthon is látható a mozikban az Oscarra jelölt filmünk, az Akik maradtak. Amerikában már tarol, nem véletlenül.
„Ez egy gyógyító erejű film, ami az újjászületésről, a folytatásról szól. A filmben lévő múlt egy történelmi háttér, de a traumával való továbbélés örök érvényű téma, ami segíthet bármilyen okból gyászoló vagy valamilyen lelki teherrel küzdő embernek.”
Korunk egyik legkülönlegesebb rendezője nem csak a munkáival vállalt missziót.