Címke: novella

Ketten együtt csak ennyit tudtak: boldogtalannak lenni.

Amikor meghal egy darázs, és a vihar lemossa valakiről a szivárványt. Éva pedig megírja.

„Miklós már öt éve is gyereket szeretett volna, amikor együtt éltünk, de én azt mondtam neki, hogy nem akarok még szülni, mert fiatal vagyok, és előbb dolgoznom kell, meg sikereket elérni, és nem csak azért, mert a házasság manapság nem életbiztosítás.”

„Anna most a tükörből figyeli a férfit, akire harminc évet áldozott az életéből. Úgy gyűlöli, ahogy csak férjet vagy jó barátnőt lehet gyűlölni.”

„Keresztrejtvényt fejtek. A szeretet szerve. Szív – írom be a rubrikába, és máris ordítva bőgök. A ceruzával elkezdem firkálni a rubrikát, és kihúzom a szívet.”

Normális ember nem viselkedik így, ugye?

„Valahogy mégis félt a saját belső hangjától, ami benne kiáltozott, vészjóslóan bongott, de már késő, úgy érezte. Pont ő legyen az, aki megteszi? Hát kicsoda ő, hogy megtegye?”

„Fodrászüzlet, pletyka, hangos női csacsogás...”

„Kicsit megszeppentem, mert Bori néni erőszakos, nagyhangú asszony volt, rettegett tőle az egész utca.

Mindenkiről megvolt a véleménye, és ezt soha nem is rejtette véka alá.”

Egy ház, ami grandiózus nagyságával, előkelő kinézetével és nosztalgikus múltjával foglyul ejti a lakóit, hogy azok a lelkükben sohase szabadulhassanak tőle.