Jönnek, látnak, aztán elmennek – A nevelők helyzete egy gyerekotthonban
A vallásos, az aludni bejáró, a verekedős és a megvesztegető nevelő. Egyik sem húzza sokáig...
A vallásos, az aludni bejáró, a verekedős és a megvesztegető nevelő. Egyik sem húzza sokáig...
Amikor nem a gyerekotthon lakóival a legnehezebb... hanem a szüleikkel.
„Sosem lehet megszokni, pedig azt akartam írni, hogy megszoktam már."
„Mielőtt megítélsz valakit, gyalogolj egy mérföldet a mokaszinjában!" (E. Leonard). Az előítéletek és a megaláztatás pedig nem is üthetne nagyobb sebeket, mint egy általános iskolában tanuló árva fiú lelkében.
A gyökértelen, elhagyott éppen csak nagykorúak újra és újra termelik a gyökértelen és elhagyott gyerekeket. Az állam pedig pénzt ad ehhez. Miért rossz a rendszer? És mit lehetne tenni azért, hogy ne így legyen?
Az önkéntes munka szuper dolog, de gondolni kell azokra is, akiken segítesz. Főleg egy gyerekotthonban, ahol lelkileg sérült gyerekek vannak. Vajon milyen állapotokat, milyen érzelmeket hagysz ott, miután dolgod végeztével távoztál?
Te tudod, mitől fél egy „intézetis” gyerek? Persze a szokásos sötéten, pókon, képzeletbeli szörnyeken kívül is? Valós történet egy gyerekotthonból.
Egy percig sem szeretnénk azt állítani, hogy egy átlagos szülő könnyű helyzetben lenne. Ám a hétköznapi nehézségek egészen más megvilágításba kerülnek, ha elolvasod, hogy néz ki ugyanez egy gyerekotthonban.
Amikor az a legnagyobb vágyad, hogy az anyukád ott üljön az első sorban, és párás szemmel, büszkén nézze a műsort, amit az ő napjára készítettetek. Ám ez a vágyad elérhetetlen...