A nagy kidobálós projekt: így selejteztem ki egy hónap alatt 500 dolgot az életemből
Újraolvasó: selejtezős tippek azoknak, akik nehezen néznek szembe a múlttal, mégis szeretnének megszabadulni a porfogó tárgyaktól.
Újraolvasó: selejtezős tippek azoknak, akik nehezen néznek szembe a múlttal, mégis szeretnének megszabadulni a porfogó tárgyaktól.
Ugye, más is kapott már idegrohamot az évek során felgyülemlett kacatok leporolásától, a rendrakástól, a ruhásszekrény előtt való ácsorgástól? A minimalizmussal ismerkedés mindezt megoldhatja, csak el kell kezdeni. De hogyan? Olvassátok el Anna Eszter cikkét, kiderül.
Erre mondják, hogy akinek kamasz gyereke van, időnként, és talán-talán, de már nincs szüksége ellenségre sem.
Gyakran okoz konfliktust a mai szülők és nagyszülők között, hogy utóbbiak szerint régen jobb volt, mert nem a gyerekek irányították a szülők életét, „ti még három kaviccsal elvoltatok órákig, miközben én mindent megfőztem a hétre”. Tóth Flóra úgy véli, régen nemcsak a gyereknevelés, de a főzés és a kavicsok is mást jelentettek. A mostani problémákra mai reakció kell, nem nosztalgia. Szerinte az egyszerűbb gyermekkor-mozgalom pont ezekre kínál megoldást.
Selejtezés: először kényszerű szembenézés a múlttal, de aztán az átmeneti keserűség után jutalomként ott van a megérdemelt felszabadulás!