Mindig is csodáltam azokat a típusú nőket, akik nem kérnek elnézést azért, mert kilógnak a sorból. Akik ismerik és szeretik önmagukat, és akikről ez messziről sugárzik. Én is ilyen szerettem volna lenni. Nem gondoltam volna, hogy ezen az úton a boszorkánysággal való megismerkedés indít majd el.
Tudom, hogy kisgyerekekkel egészen más az élet, mint huszonéves digitális nomádokként. És azt is, hogy nem érdemes belőni célnak a morzsamentes konyhapultot, a gyűrődésmentesen beágyazott ágyat, meg a háborítatlan reggeli jógázást, de azért ugye nem törvényszerű, hogy a munka–gyerek–háztartás háromszögben megfulladjon az ember?
Már rág megszoktuk, hogy a közösségi oldalak révén betekinthetünk mások életébe, hogy egyes emberek kiemelkednek az online sokaságból, és adott esetben a gondolataikat vagy a tudásukat szeretnék átadni a követőiknek. Szépség, gyereknevelés, életmód, mentális egészség, ezek a leginkább megszokott témák. Ám egyre több olyan oldal van, aminek a középpontjában nem más áll, mint a szexualitás, a nőiség vagy a testiség, méghozzá tabuk nélkül.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy parasztlány. Szépséges volt és naiv, ahogy a mesékben szokás. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, beleszeretett egy férfiba… aki nem volt méltó rá. Így kezdődik La Llorona, a síró asszony legendája.
Széles-Horváth Anna nemrég készített egy gyűjtést gyerekkori félreértésekről és félrehallásokról, amire több száz reakció érkezett. Szabó Anna Eszter pedig nem tudott ellenállni, és csokorba gyűjtötte a legviccesebbeket, de hozzátette a saját félreértéseit is.