Simon Eszter cikkei

Egyre több barátom vállal gyereket fiatalon, harmincéves kora előtt, és gyakran ez a döntés azzal jár, hogy elhagyják a várost. De akkor ki marad a városban? Vagy ezek a kategóriák már elvesztették jelentőségüket? Valójában a hely számít vagy inkább azok a buborékok, amelyekben élünk, és amelyek egyaránt kialakulhatnak városban és vidéken?

A mindennapos rohanásban talán fel sem tűnik, ha kevesebbet beszélgetünk, de az ünnepek alatt, amikor több időt töltünk együtt, egyszer csak belénk hasíthat a kérdés: mióta telepedett közénk a csend? És egyáltalán mit üzen? Kínos hallgatást vagy békés együttlétet? Ennek járt utána pszichológusok segítségével Simon Eszter.

Noha fél éve azt hitte, ilyenkorra már Londonban fog lakni, az élet átírta a terveit – és ő ezt egy cseppet sem bánja. De megtudhatjuk róla azt is, mit jelentenek számára a cowboyok vagy épp a kardszárnyú delfinek, és létezik-e olyan szó, hogy „egyáltalában nem”. Következik: Simon Eszter – és Marcel Proust kérdőíve.

Az önsértés figyelemfelhívás. A belső feszültségek, traumák és érzelmi elfojtások fájdalmas lenyomata, amivel egyre több fiatal küzd világszerte. Hogyan ismerhetjük fel a jeleket, mit tehetnek a szülők és a barátok? Ennek járt utána dr. Fehér Tibor Dániel klinikai szakpszichológussal és Reményiné Csekeő Borbála családterapeutával, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjével Simon Eszter.

Az első ember, akit megpillantottam, egy hatvan körüli nő volt, vastag bokáját fehér klumpába bújtatta, virágmintás otthonkát viselt. Kék-fehér csíkos műanyag szatyrot szorongatott, amiből egy félliteres Fütyülős-üveg kandikált ki, meg egy vadvirágokból font szegényes csokor. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy hazaértem.