„Orvosként fontos abba is belegondolni, hogyan érezném magam, ha az édesanyámmal bánnának méltatlanul” – ismerjétek meg a Nődokikat

–

Filákovity Radojka/WMN: Több mint százezren követnek benneteket a Nődokik Instagram- és TikTok-oldalán. Már magatokénak érzitek az influenszeridentitást?

Dr. Czébely-Lénárt András: Nem tartjuk magunkat influenszernek. A tartalomgyártó kifejezéssel már jobban tudunk azonosulni, de elsősorban mindhárman orvosok vagyunk.

Dr. Baradács István: A közösségi média csak egy eszköz számunkra, amin keresztül edukálhatjuk az embereket a női intim egészségről, illetve valamennyire oldani tudjuk a távolságot, ami orvos és páciens között még mindig fennáll. Ki tudunk nyitni olyan kapukat, amik eddig zárva voltak, és amelyek segítenek, hogy bizonyos kérdésekben az embereknek ne csak nagyobb tudásuk legyen a saját testük működésével kapcsolatban, hanem ezáltal hamarabb észre is vegyék, ha baj van, és bátrabban forduljanak orvoshoz.

F. R./WMN: És bátrabban fordulnak? Arra vagyok kíváncsi egészen pontosan, hogy a tartalomgyártói munkátok hatásai már érezhetők-e a praxisotokban is. 

(A megszólalókat kérésükre a továbbiakban az általuk használt utóneveken jelöljük – a szerk.)

Andris: Van olyan, aki kifejezetten ezek miatt a platformok miatt keres fel minket. De talán a legfontosabb csoportot azok az emberek teszik ki, akik hosszú évek kihagyását követően azért mennek el rákszűrésre, mert felhívtuk rá a figyelmet.

Volt, aki öt év után a videóink hatására jött el, és ki is derült olyan eltérés, ami, ha tovább vár, rosszindulatúvá is változhatott volna.

A tartalomgyártói szerepben is van tehát valamennyi orvoslás, egészségfejlesztés, amivel közvetve emberéleteket lehet menteni.

F. R./WMN: Főleg, ha azt nézzük, hogy Magyarország vezető a térségben a későn diagnosztizált daganatos megbetegedések terén.

Andris: Az ember hajlamos halogatni az orvosi vizsgálatokat, emiatt pedig sok esetben későn kerül szakértő kezekbe. Abban, hogy a nőgyógyászati daganat az egyik vezető halálok Magyarországon, ez is szerepet játszik. A jelenség azonban nem kizárólag a nőgyógyászati szűrővizsgálatoknál figyelhető meg.

Pisti: Bármilyen meglepő, az orvosoknak sem jobb a statisztikájuk e tekintetben, sőt! De saját családomban is tapasztalom ezt: hiába beszélünk a Nődokikon keresztül rendszeresen a nyilvánosság előtt a szűrések fontosságáról, az egyik közeli női családtagomat alig bírom rávenni, hogy elmenjen az éves rákszűrésre.

F. R./WMN: Ez milyen érzés?

Pisti: Haragudni nyilván nem tudok rá emiatt, mert mindenkinek saját magának kell ezekről a dolgokról döntenie. De határozottan érzem, hogy a szűrések népszerűsítése egy nehéz küldetés, amivel még sok feladat van.

F. R./WMN: Mit tapasztaltok orvosként: miért kíséri még mindig rengeteg szorongás a nők részéről a nőgyógyászati vizsgálatot?

Andris: Ez az egyik legintimebb orvosi vizsgálat, hiszen a nőgyógyász a szexuális egészséggel kapcsolatos szerveket vizsgálja és gyógyítja. Úgy tapasztalom, ez az egyik oka a szorongásnak.

A másik pedig, hogy vannak rossz tapasztalatok, rossz sztorik, amiket a páciensek érintettként elszenvedtek korábban. Itt hogy beszéltek vele, ott hogy viselkedtek… De úgy látom, a mai orvostársadalom, főleg az új generáció – persze az idősebbek közül is vannak – igyekszik ezeket a sztereotípiákat megdönteni, a korábbi rossz tapasztalatokat felülírni.

F. R./WMN: Ti is tudatosan törekedtek arra, hogy az előző generációk rossz kommunikációs gyakorlatait, mintáit felülírjátok?

Andris: Amellett, hogy szerintem ez nem ennyire tudatos, a csatornánk sajátossága, hogy közvetlenebb hangnemben szólítja meg az embereket, és ezáltal a fiatalabb generációkhoz is elérünk. Szerintem ma már a keményvágású, patriarchális gondolkodású orvosokat nagy részben elkezdték felváltani azok, akik partnerként kezelik a pácienst.

Pisti: Én viszont azt gondolom, hogy nagyon is tudatos.

Andris: Akkor úgy fogalmazok, hogy részemről nem tudatos. Ennek viszont az az oka, hogy én részben magamat adom a gyógyítás során is, nem választom szét teljesen a személyiségemet Andrisra és Czébely-Lénárt doktorra. A kettő összemosódik. Ugyanolyan nyitott vagyok, mosolygós a kórházban is, mint azon kívül.

Szerintem orvosként fontos abba is belegondolni, hogyan érezném magam, ha adott esetben az édesanyámmal vagy a húgommal bánnának méltatlanul – vagy akár velem. Az empátia elengedhetetlen ebben a szakmában.

Pisti: Szerintem nagyon tudatosan kell egyre mélyebbre és mélyebbre ásnunk ezekben a kérdésekben is. Ennek a folyamatnak lesz a része, hogy a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene kezdeményezéssel is együtt fogunk működni. Már elkezdtünk arról ötletelni, milyen témákról lehetne és kellene elindítani egy még nyíltabb kommunikációt, és hogyan lehetne az egészségügyet még emberközpontúbbá tenni.

Nagyon fontos, hogy az orvos hogyan kommunikál a páciensével. Vagy hogy egyáltalán kommunikál-e. Hogy akkor, ha valaki hozzá fordul, nemcsak futószalagon elvégzi a rákszűrést, vagy az adott vizsgálatot, hanem megpróbálja megkeresni, van-e valami az adott probléma hátterében, ami addig nem került szóba. Ahhoz viszont, hogy ez kiderüljön, olyan bizalmi kapcsolatra van szükség orvos és páciense között, amiben utóbbi meg mer nyílni.

Hiszem, hogy nemcsak a testet kell gyógyítani, hanem az embert egységben kell szemlélni, és az adott lelki, mentális folyamataira is figyelmet fordítani.

F. R./WMN: Mi az alapja szerintetek férfi nőgyógyászként a női páciensekkel való bizalomépítésnek? 

Andris: A már említett empátia elengedhetetlen, de nemcsak a nőgyógyászok tekintetében – legyenek nők vagy férfiak –, hanem más orvosoknál is. Az empátia nagy részét teszi ki a szakmaiságnak.

F. R./WMN: Ha már a méltó bánásmódról, a kommunikáció és az empátia hiányáról beszélünk, muszáj szóba hoznom a szülészeti erőszakot, ami rendszerszintű probléma Magyarországon. Mit gondoltok a jelenségről?

Pisti: Nehéz erről beszélni, mert a szakmai környezetünkben, vagy akár a gyakorlataink során mi soha nem találkoztunk olyan kollégával, aki, mondjuk, tett volna egy férjöltést.

Andris: Én egy beszélgetésből tudtam meg, hogy ilyen egyáltalán létezik. Nem tudtam először, hogy mit jelent a kifejezés.

Pisti: Viszont találkozunk olyan kismamákkal, akik rossz tapasztalatokkal érkeznek hozzánk várandósgondozásra, akiknek a korábbi szülésük traumatikus volt.

Erre sokszor nem úgy derül fény, hogy azt mondja a páciens: most azért jött ide, mert szeretne egy jó szülésélményt, hanem valahogy az ellátás során nagyon markánsan érződik, hogy bizalmatlan.

Andris: Az emögött húzódó okokat felderíteni is egy szülészorvos feladatainak a része. Mert ha sikerül ezeket a csomókat kioldani, akkor adott esetben a szülés is sokkal gördülékenyebb, eseménytelenebb lesz. Nagyon sok pszichés faktoron is múlik, milyen egy szülés…

Pisti: …ami a fizikai mellett hihetetlenül nagy mentális megterhelés is a nőknek.

F. R./WMN: Az orvoslás olyan szakma, amivel nap mint nap rengeteget tesztek az emberekért. Miért gondoltátok azt, hogy ez még mindig nem elég, hogy még van dolgotok a napi feladataitokon kívül is egy ilyen csatornával?

Andris: Ahogy már korábban említettük: az egészégnevelés, az egészségfejlesztés is felfogható az orvosi hivatás részeként. Ez is feladatunk, kötelességünk. Másfelől pedig a Nődokik egy kicsit a gyerekünk is.

Pisti: Épp ezért egyáltalán nem megterhelő számunkra foglalkozni vele – sőt, inkább egy olyan dolog, ami folyamatosan visszatölt. Szerencsére egyikünk sem hajlamos a kiégésre, mert aktívan töltődünk: sportolunk, zenélünk, rengeteget beszélgetünk. Mi hárman nagyon jó barátok vagyunk, nagyon jó a kémia köztünk – ez óriási szerencse. Gyakorlatilag ismerjük az egész ország nőgyógyásztársadalmát, de nem nagyon tudunk ilyet mondani, ahol közvetlen kollégák pont egyidősek és ennyire jó barátok lennének – és még egy közös projektet is visznek.

F. R./WMN: Mit szólt az orvostársadalom a Nődokikhoz? Javítsatok ki, ha tévedek, de úgy gondolom, ez még ma is kicsit merevebb, autoriter közeg.

Andris: Határmezsgye az orvostársadalomban a közösségi média – főleg az idősebbeknél. A Nődokik megjelenése nem vert ki biztosítékot semmilyen téren, többségében olyan visszajelzések érkeztek kollégáktól, hogy hiánypótló, amit elkezdtünk.

F. R./WMN: „Ne haragudjatok, de nem hiszem, hogy hozzátok fordulnék bármivel is. Jóképű fiatalemberek vagytok, de én egy nőhöz szívesebben fordulok” – írja egy kommentelő az egyik posztotok alatt. Ezzel a fajta szexizmussal általában nők szoktak találkozni, bennetek milyen érzéseket keltenek ezek a mondatok? 

Andris: Életünkben először tapasztaljuk meg a saját bőrünkön, hogy mi is a szexizmus…

Pisti: …és hát nem kellemes.

Andris: De ezeknek a fajta kommenteknek azzal venném el kicsit az élét, hogy sokan pedig női nőgyógyászhoz nem mennének. Régen több volt a férfi a szakmában, így aki nőhöz ment volna, nem válogathatott széles körből – ma már jó, hogy van választása egy nőnek, mert sok jó szakember van mindkét oldalon. Így viszont két tábor jött létre: van, akinek mindegy az orvos neme, csak jó szakember legyen, másnak viszont nagyon is számít, hogy nő vagy férfi nőgyógyász kezeli-e.

F. R./WMN: Igen, csak ne menjünk el mellette, hogy itt a külsőtökre is irányult a komment egy része.

Pisti:

Úgy gondolom, nem az a lényeg, ki kihez megy – és mi játszik nagyobb szerepet a döntésében –, csak az, hogy korosztálytól függetlenül mindenki járjon rendszeresen nőgyógyászati vizsgálatra.

De értem, mire célzol, és persze érkezett olyan komment is, hogy miért nincs köztünk legalább egy nő.

F. R./WMN: Igen, mert bármennyire is szakmai oldalról mutattok be egy-egy témát, mivel alapvetően a női intim működésről, egészségről van szó, így vékony a határvonal, hogy mikor csúszik át az ember akaratlanul is a mansplaining jelenségébe (amikor egy férfi kéretlenül is elmagyaráz dolgokat egy nőnek – a szerk.).

Andris:

A nőgyógyászati rendelőben az orvos-páciens viszony alapja az empátia kell hogy legyen.

Férfiként nem tudjuk ugyanazt érezni, amit egy nő, ez tény. Viszont, ha a lehető legtöbb empátiával állunk a panaszaihoz, és az a célunk, hogy segítsünk enyhíteni a fájdalmán, akkor számít-e, hogy nem tudjuk pontosan, milyen átérezni az adott fájdalmat?

Ha empatikus a szakember, és azon van, hogy meggyógyítson, akkor végeredményben nem mindegy, hogy nő vagy férfi orvosról van szó? Én egyébként magamon még túlzott óvatosságot is észre szoktam venni: mivel nem tudom, pontosan milyen érzés lehet egy-egy panaszt átélni, még kapcsolok is egyet magamon, és még óvatosabb és kedvesebb vagyok, nehogy akaratomon kívül is megbántsam a pácienst.

Pisti: Erről megkérdeztem a párom véleményét is, aki azt mondta: amellett, hogy az egészségnevelésnek már gyerekkorban el kellene kezdődnie, a férfiakat is elengedhetetlen lenne már korán a női egészséggel kapcsolatban edukálni – többek közt azért is, hogy egyenlő félként, és minél több empátiával kommunikálhassanak egymással – ne csak az orvosi rendelő falain belül, hanem a párkapcsolatban is. 

F. R./WMN: A menstruáció is például egy olyan jelenség, amiről a férfiaknak is jó lenne többet tudniuk, hiszen az ő életükre is hatással van, mégis a mai napig tabusítás övezi. Kiejteni például egy tampont a táskádból még mindig kínos (megtörtént eset alapján).

Andris: Még mindig dolgunk van társadalmilag azzal, hogy amikor például valaki kiejt egy tampont a táskájából, az ne kellemetlen érzésekkel töltse el, hanem olyan legyen, mint egy 100 forintost leejteni – és ugyanolyan természetes legyen felvenni is.

Pisti: A menstruáció az egésznek csak a csúcsa, mellette ugyanis ott vannak a meddőség, a nehezített teherbe esés, a várandóssággal kapcsolatos problémák tabuja.

Ha például egy várandósság vetéléssel zárul, az a társadalom szemében a mai napig egy bélyeg, egy kudarc. Az érintett a gyász mellett azt is megéli így, hogy mint nő nem tudta betölteni azt a szerepét, amit a társadalom elvár tőle. Nem beszélve arról, hogy aki meddő, gyermektelen, azt nemcsak társadalmilag, hanem politikailag is megbélyegzés övezi.

Ezen a hozzáálláson sürgősen változtatni kellene.

F. R./WMN: Perinatális veszteségben érintettként ezzel nem is érthetnék jobban egyet. De sok dolgunk van még azzal is, hogy magunkat is jobban edukáljuk az intim egészségünk, működésünk témájában. Orvosként mit tapasztaltok, hol tartanak tudásban, tudatosságban a páciensek?

Pisti: Nemrég kaptunk egy levelet egy édesanyától, akinek a huszonéves lánya teherbe esett, mert szentül hitte, hogy a ciklusa egyetlen napján termékeny csupán – amikor ovulál –, és csak akkor védekezett. Az édesanya azért keresett fel minket, hogy megkérjen: készítsünk videót, amivel eloszlathatjuk ezt a még mindig élő tévhitet.

Andris: Széles spektrumon mozog, hogy a női egészségről való tudás hol tart ma a társadalomban.

Az egészségnevelésnek már kisgyerekkorban el kellene kezdődnie, de nemcsak az iskolában, hanem családon belül is nagyobb figyelmet kellene rá fordítani.

A csatornánk ezt a hiányt próbálja betölteni. Igyekszünk nagyon változatos témákkal foglalkozni, és az első nőgyógyászati vizsgálattól a menstruáción át a menopauzáig, minden korosztály számára fontos tartalmakkal szolgálni. 

 

F. R./WMN: Kívülről úgy tűnik, az első pillanattól nagyon tudatosan építitek a Nődokikat. Jól sejtem, hogy van mögöttetek egy marketingcsapat is?

Pisti: Úgy vágtunk bele az egészbe, hogy a koncepció már megvolt, és szerettük volna, hogy már az elejétől minőségi legyen, amit csinálunk.

Andris: Az elejétől kezdve van egy brandmenedzserünk. Mivel a marketinghez nem értünk, szükségünk volt és van a segítségre. Mi orvosként szerettünk volna megmaradni ebben a történetben.

Pisti: A profi csapat rengeteg terhet vesz le rólunk, ami azért is jelent nagy segítséget, mert mi orvosként nem keveset dolgozunk.

F. R./WMN: Mennyi az a nem kevés?

Andris: Nem lehet konkrétan megmondani, annyi (nevet). A munkaidő nem akkor ér véget, amikor kongat az óra. Ha műteni kell, szülést kell levezetni, nem dobod le a kesztyűt és mész haza, hanem adott esetben ott vagy estig, vagy másnap reggelig a kórházban. Az ügyelet pedig sok esetben a hétvégét is érinti.

Illetve a munka jellegéből kifolyólag is összemosódik a határ abban, hogy te mikor vagy orvosként vagy magánemberként jelen az életedben. Ha van ugyanis egy kismama, akinek a várandósságát kíséred, akkor este is fel fogod venni neki a telefont.

Egy-egy felmerülő problémánál ugyanis akár már percek is számítanak. Nagyon lényeges tehát, hogy mit javasolsz a telefonban. Nehéz meghúzni a határt a munka és a magánélet között, mert a készenlét alap ebben a szakmában.

F. R./WMN: Ti hogyan tudtok határt húzni?

Andris: Nehezen. De leginkább sehogy. Szerencsére mindhármunk párja nagyon elfogadó ezzel kapcsolatban, bár persze akadnak nehézségek – kár lenne tagadni.

F. R./WMN: Az orvosi határhúzásnak az is része, hogy meddig engedi be, majd cipeli magával az ember az egyéni sorsokat, tragédiákat, amikkel a munkája során találkozik. Ti hogy vagytok ezzel?

Pisti: Ez sokszor nehéz, mert hasonló szituációban rögtön képesek beugrani a képek arról, amikor korábban valami rosszra fordult. Nem könnyű elengedni.

Andris: Nem, de szakmai oldalról tanulni kell minden ilyen esetből. Ami pedig az emberi, lelki részt illeti: tudatosan foglalkozni kell a feldolgozással – akár szakember segítségével, amin pszichológust értek.

Pisti:

Ha például rosszul sikerül egy műtét, akkor nem lehet az a megoldás, hogy soha többet nem operálok, hanem tanulni kell belőle, és a következőnek még felkészültebben kell nekivágni.

Andris: És azt is el kell fogadni, hogy nem feltétlenül azért történik rossz, mert az ember hibázik. Lehet egy véletlen történés is, ami nem rajtad múlik, nem a te mulasztásod miatt következik be. Elsősorban mindig magunkban keressük a hibát, de a vég nélküli önhibáztatás elkerülése miatt fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, ha valami nem rajtunk ment el.

Pisti: De előfordul az is, hogy épp az ember hibázik, mert aki dolgozik, az hibázik. Ilyenkor le kell vonni a kellő következtetéseket. 

 

F. R./WMN: Az első veszteség orvosként örökre az emberrel marad?

Andris: Nekem megmaradt, és a mai napig kapcsolatban vagyok azzal a családdal.

F. R./WMN: Bár fontos beszélni a veszteségekről, de a szülészet-nőgyógyászat azért alapvetően az életről szól. Amikor arról beszéltetek korábban, hogy miért választottátok ezt a szakterületet az orvoslásban, mindhárman azt mondtátok: az első szülés volt a meghatározó a döntésben. Mi volt benne orvosként, illetve férfiként annyira erőteljes élmény? 

Andris: Jó, hogy ketté választottad, mert tényleg különböző motivációk mozgattak minket orvosként és férfiként is. Orvosként ugyanis a szülészet-nőgyógyászat egy nagyon komplex, kihívásokkal teli szakterület, ami rendkívül szerteágazó. Van benne egy kis belgyógyászat, egy kis műtéttan, szülés, pszichológia…

Férfiként, emberként meg amikor ott vagy egy szülésnél és végigköveted, ahogyan a világ legnagyobb fájdalmából az anya legnagyobb öröme lesz, ahogyan egy család születik a szemed előtt, az valami elképesztő.

Pisti: Olyan érzelmek szabadulnak fel, amiket nem lehet máshol megtapasztalni – páratlan élmény.

Andris: Ahogy a rengeteg fájdalom szinte egy csettintésre szertefoszlik, amikor megérkezik a baba… nagyon megható pillanat. Még úgy is, hogy nem te vagy az apa, megérint – orvosként és férfiként is.

A beszélgetés színhelye a zuglói Szaletly volt.

Képek: Chripkó Lili / WMN

Filákovity Radojka