„Elég szeles volt március utolsó hete, és én a tornácon üldögélve élvezettel hallgattam a szél zenéjét, a lombok suhogását, az esőcseppek kopogását, de leginkább az ágak hajlékonyságát figyeltem elbűvölten. Tanultam tőlük a rezilienciát.”
Apám állandóan azt magyarázta nekem, hogy csak magamnak köszönhetem, hogy sosincs időm semmire. Én meg rendre agyvérzést kaptam, hiszen mégis kinek lenne ideje gyerekek és munka mellett körbeudvarolni a váratlan vendégeket, sütögetni, felnyalni a padlót! Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem arra célozgat, hogy szervezetlen vagyok. Sokkal inkább arra, hogy milyen sok időt vesztegetek felesleges dolgokra. Például a szorongásaimra.
A naplóírás – öngyógyítás. Ti is éltek vele?