„Rutinvizsgálatnak indult, azt mondták, be se menjek egy csepp barna pecsételés miatt” – Olvasói történet
A hálószoba padlóján egy sporttáska félig bepakolva – csütörtökön reggel műtétre készültünk. „Nincs rá kapacitás” – szólt a magyarázat.
A hálószoba padlóján egy sporttáska félig bepakolva – csütörtökön reggel műtétre készültünk. „Nincs rá kapacitás” – szólt a magyarázat.
„A kádba még be tudtam szállni, aztán ahogy folyt a víz a csapból és jó melegen körbevett, megint eszembe jutott, hogy a patkány a hidegben van. Túl forró volt a víz, ezért engedtem magamnak hideget hozzá. Én tudtam változtatni a hőérzetemen, ő, részben miattunk, nem.”
„Nézzünk meg minden spirituális filmet, amit csak találok – plusz azokat is, amelyekben valaki csodás módon meggyógyul. Spoiler: nem ajánlom senkinek” – írja olvasónk, aki végül nem a filmekkel ugyan, de visszatalált önmagához.
Történet egy lányról, akinek kiskorában elkezdett romlani az állapota, ám hiába járt orvostól orvosig, nagyon sokáig senki sem tudta megmondani, mi a baja. A kór éveken át támadta a szervezetét, a hosszú betegség pedig a személyiségét is átalakította, formálta. Olvasónk, Anna írása.
„Felénk fordította a lovát, miközben a gyerekeimet magam mögé rántottam. Akkor értettem meg igazán, milyen lehetett jobbágynak lenni.” Egy olvasónk megírta, milyen az, amikor a hatalom és a pénz teljesen elszáll valakivel – és te ott állsz mellette, kiszolgáltatottan. Nem egy elvont politikai írás, hanem két nagyon is valós történet arról, mit jelent ma „alul lenni”.
Olvasd el Hédi írását. Dühös, őszinte, fájdalmas. És nagyon is ismerős.
Sokunk nevében szólal fel az alábbi sorok írója, amikor arról beszél: annyira fullasztóvá vált az élet az országban, olyan sokan vannak ellehetetlenítve, kerültek a tönk szélére vagy már egyenesen nyomorognak, hogy a Szózat sorairól is – „itt élned, halnod kell” – már inkább egy bántalmazó kapcsolat jut eszünkbe. Olvasónk írása.
Az édesanyák is megöregszenek, a magas sarkút mamuszra cserélik, a világ dolgaiból már egyre kevesebb érdekli őket, aztán szépen lassan huny ki belőlük az élet. És nagyon fájdalmas ezt látni.
„Milyen az, amikor attól rettegek, hogy meghalnak a gyerekeim, és ezt a szót hónapokig nem tudom kimondani, mert félek, hogy akkor megtörténik?”
Ilyen (lesz nekünk is) az élet a karanténban:
Ti mit olvastok majd a téli szünetben a gyerekekkel együtt? Osszátok meg velünk!