Mágori Eszter cikkei

„Mindenfélét kiabált még, ormótlan, bántó, ijesztő szavakat, de a leány már nem értette, csak távolról hallotta a hangját, a feje szédült – erősen lázas is volt a sebtől – a könnyei csurogtak, és sikítani kezdett, kitépte magát az erős markokból, amik vállon ragadták, az apja közben kacagott bele az arcába, eszelősen kacagott, egyre hangosabban, egyre nagyobb erővel, majd hirtelen abbahagyta...”

„A kislány pedig minden férfiban apát látott, őt kereste folyton az utcán elhaladó nyurga alakokban.”

„Az apja háza nem messze volt, a helységnévtábla mellett, ami a két falut elválasztotta egymástól. Gyakran mosolygott rajta gyermeki eszével, hogy a konyha és a szoba az egyik faluban van, de a kert, meg a tyúkudvar része már a másikhoz esik.”

Ketten együtt csak ennyit tudtak: boldogtalannak lenni.

„Minden városnak van egy belső ritmusa és egy titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető belső lüktetése, amely ámulattal és lelkesedéssel vagy elidegenedéssel és ridegséggel tölti el az embert. ”