„Mint merültem el bánatban, élvezetben” – Puskin, a nagy túlélő
„Én írok levelet magának…” Ki tudja folytatni?
Kurucz Adrienn író, újságíró, szerkesztő. 2000 májusa óta dolgozik a sajtóban – azaz (kis matematikai feladvány) jövő tavasszal elmondhatja, hogy az élete felét különféle szerkesztőségekben töltötte, reményei szerint nem haszontalanul. A WMN-nek 2017 óta munkatársa. Leginkább az emberi sorsok, az irodalom, a pszichológia és a természettudományos témák érdeklik. És a macskák.
„Én írok levelet magának…” Ki tudja folytatni?
WMN Life – 2020. június 5. – KAd
„Ma a gőzt legtöbben a közösségi médiában engedik ki. Így viszont nem magukban pufognak a képernyő előtt, hanem elárasztják csatornalével az online teret. Mivel látják a reakciókat, a visszacsatolás is megvan: na, jól megmondtam a magamét! Ettől csak még erősödik a harci kedv.”
„Egyetlen szeszélyt sem lehet furcsának minősíteni, kedvesem; mindegyik a természettől fogva való” (De Sade: Filozófia a budoárban). Egy zseni szavai ezek vagy egy pszichopata manipulációja?
WMN Life – 2020. május 29. – KAd
Kurucz Adri szüleinek holnap lesz az aranylakodalma. Az élet (a járvány) átírta a muri forgatókönyvét, de 50 közös év azért sok mindenre megtanítja az embert, például az újratervezés képességére és alázatára biztosan.
WMN Life – 2020. május 26. – KAd
Lehet-e a szenvedésnek célja, értelme, akár nyeresége? Vagy ha erősebbé válik az ember egy nehéz időszak után, akkor az nem a szenvedés miatt van, hanem a szenvedés ellenére? Te mit gondolsz erről?
© 2025 wmn.hu – WMN Média Kft.