A nő, aki jobban érezt magát a ruandai őserdőben, mint az amerikai civilizációban. Az ember, aki jobban szerette az állatokat, mint a saját faját. A nő, aki miután teherbe esett a National Geographic fotósától, inkább úgy döntött, elveteti a gyereket, mondván „az ember nem lehet egyszerre címlaplány és terhes”... Az lehet, hogy valaki egyszerre borzongató és csodálatra méltó? Lehet hát.
„Sandokan, Sandokan, tenger tigrise, támad a banda. Sandokan, Sandokan, újra tűzbe megyünk, vagy a vízbe esünk veled." Ha annak idején te is úton-útfélen ezt daloltad, akkor ez a cikk KIFEJEZETTEN neked szól.De (Ha pedig azt sem tudod, miről beszélek, akkor valószínűleg nem voltál a tévéhez szegezve a vad nyolcvanas években. Pedig...)
MINDENKI tudja, hogy nulla kalóriás az étel, ha állva eszed a gyerek maradékát, ha a hűtőajtó mögött elbújva kanalazod titokban a nutellát, vagy ha csukott szemmel tolod be meg a zsíroskenyeret. Ugye? Ugye.
Szexről, magánéleti problémákról, a gyerekek viselt dolgairól minden további nélkül beszélgetünk az ismerőseinkkel, kollégáinkkal, családtagjainkkal. Akkor vajon miért van az, hogy amint a pénzünkre terelődne a szó, azonnal hallgatásba, titkolózásba burkolózunk? Jó, hát akinek nem inge... a többiek pedig olvassák el ezt:
Akármennyire is igyekszel, a baba érkezésére nem lehet eléggé felkészülni. Így járt ezzel ez az angol apuka is, akit meglepetésként ért a krónikus alváshiány mértéke, a csecsemő bőgése és légzése, hogy a pelenkacsere kihívásairól már ne is beszéljünk. Szerencsére mindezt meg is írta, mi pedig remekül szórakoztunk rajta.