Bánosi Eszter cikkei

Szenvedélybeteg, szerhasználó családban nevelkedni rengeteg veszteséggel jár, ami nyomot hagy a személyiségen. Mégis sokan csak akkor szembesülnek az elveszett gyerekkoruk fölött érzett eltemetett gyászukkal, amikor a szülő meghal. Egy hazai kutatás most az ő veszteségfeldolgozásukat, a szenvedélybeteg szülő elgyászolásának mintázatait vizsgálta.

Azt mondják, az ember az egyetlen élőlény, aki haláltudattal él, ám a felismerés, hogy az élet véges és megismételhetetlen, annyira ijesztő, hogy kulturálisan is száműztük a halált, eltemettük a tudatunk legmélyére, és a napjainkat az öröklét illúziójában éljük. De mi lenne, ha tennénk egy lépést a téma irányába? Eltöltene minket a félelem és a szorongás, vagy valami egészen más történne?

Sára kamaszkora óta nem volt kibékülve a nemi szervével, ezért intimplasztikát vett igénybe. Az eredmény azonban nem az lett, amire számított: kisajkait – a csikló körüli rész kivételével – teljesen eltávolították, az érzékelése azóta sem állt teljesen helyre. A nő a mai napig hibáztatja magát, pedig a megfelelő orvosi tájékoztatás is elmaradt.

„Ha bizonytalan vagy, nem kéne gyereket vállalnod” – hangzik el gyakran a tanács, ami nemcsak hogy nem segít a gyerekvállalásban bizonytalan nőknek, de olyan egysíkú lénynek is tekinti az embert, akiben nincs helye kételynek, egymásnak ellentmondó érzelmeknek. A gyerekvállalásban bizonytalan nők csoportjával alig foglalkozik a közbeszéd, miközben sokkal többen élnek meg ambivalenciát, mint gondolnánk.