Digitális lábnyomok

A rólunk készült fotó, videó, hangfelvétel a saját személyes adatunk, a magánéletünk része. Hétköznapi emberként jogunk van eldönteni, hogy ki mit tegyen rólunk közzé vagy hozzon nyilvánosságra. Hozzájárulhatunk, eltűrhetjük de tiltakozhatunk is egy-egy megjelenés ellen. Mindezt azért, mert a képmásunk, a hangunk a személyiségünk lenyomata, ezért különleges védelem illeti meg.

Így kellene lennie ennek a gyerekek esetében is, akiknél a szülő az, akinek ezt a védelmet elsődlegesen biztosítania kell – ezért is nehéz, ha a szülő nem gondolja végig alaposan egy-egy megosztás következményeit, hatásait vagy éppen fontosabbnak tartja a saját érdekét, mint a gyerek szükségleteit, jogait.

Gondoljunk bele: nekünk, felnőttként a beleegyezésünket kell kérni ahhoz, hogy közzétegyenek rólunk valamit – vagy tiltakozhatunk az ellen, ha ez akarunk ellenére megtörténik. De tesz-e ilyet egy gyerek?

A gyerek vagy nincs abban a helyzetben, hogy tiltakozzon (mert pici még, mert nem tudja, hogy szabad neki ilyet csinálni, vagy mert fel sem merül benne, hogy ami történik az nem OK); vagy mert senki nem gondolja, hogy ez az ő története is. Miközben a következmények rá hullanak vissza. Ő lesz az, aki tizenhárom éves kora előtt (tehát még mielőtt legálisan saját Facebook-profilja lehetne) már egy igen masszív digitális lábnyommal rendelkezik a szülei és más felnőttek révén. Úgy, hogy erről nem is tud, vagy legalábbis nem kérték a hozzájárulását, nem kérdezték meg a véleményét.

Magyar adatunk ugyan nincsen, de egy amerikai kutatás szerint az anyák hatvanhárom százaléka használja a Facebookot, és ennek a hatvanháromnak a kilencvenhét százaléka posztolt képet a gyerekéről. Szeretjük vagy utáljuk, használjuk vagy elutasítjuk,

a Facebook, vagy az Instagram és más közösségi oldalak, részeivé váltak az életünknek. Egy okostelefonnal pedig csak egy mozdulat megörökíteni a múló pillanatot, majd azt megosztani a barátainkkal.

Ez a gyorsaság pedig sokszor nagyon nehézzé teszi, hogy végiggondoljuk egy-egy poszt lehetséges következményeit vagy veszélyeit.

Szülő a Facebookon

Ha a szülő oldaláról nézem, a Facebook nagyon jó arra, hogy régi kedves ismerősök, távoli rokonok, barátok is láthassák a gyereket és a fejlődését, és így részesei lehessenek a család életének – legalább ilyen szinten.

Vannak szülők, akiknek a Facebook egy olyan felület, ahol a saját anyai (apai) szerepüket is megélhetik, megmutathatják, és gondoskodhatnak arról, hogy a barátaik, akiktől az élet fizikailag távolabb sodorta őket, ne kerüljenek érzelmileg is messze. Fennmaradjon a kapcsolat, a kötelék. Nagyon sokan végtelenül szórakoztatóan mesélnek a gyerekükről – kérdés persze, hogy tényleg azok látják-e ezeket a történeteket, képeket, sztorikat, akiknek szánjuk, és akiket ezek az információk, képek tényleg megilletnek.

Gyerek a Facebookon

Ha a gyerek oldaláról nézem, akkor igazából két alapvető kérdés van: a beleegyezés és a biztonság. Utóbbit különösen érdemes végiggondolni, hiszen nem csak olyan nyilvánvaló veszélyei vannak a gyerekkel kapcsolatos megosztásoknak, hogy majd ha nagyobb lesz dühös lesz azok miatt a képek miatt, ahol szerintünk cuki volt, szerinte viszont ciki. A kockázatok köre ennél sokkal szélesebb.

A veszélyeket számba véve alapvető, hogy a gyerek születési helyét, idejét, a gyerek teljes nevét, a helyet, ahova iskolába, óvodába jár, vagy ahol élünk nem osztjuk meg, nem tesszük közzé. Tisztában kell lennünk vele, hogy nem csak a fotók lehetnek veszélyesek.

Ha valaki közel akar kerülni egy gyerekhez, és a bizalmába akar férkőzni, könnyen megteheti ha a szülő ehhez információval látja el egy közösségi oldalon.

Például így: „Panna farsangkor Hófehérkének öltözött. Ő a kedvenc mesehőse.” „Megint mogyorókrémes palacsinta volt vacsorára. Mert Panna azt szereti legjobban.” „Indulunk úszni. Minden pénteken az uszodában vagyunk, és Pannának van a legszebb piros fürdőruhája.” Ilyen információkkal a birtokában bárki játszi könnyedséggel egy gyerek bizalmába tud férkőzni.

Nem minden kép veszélyes, de vannak olyanok, amik azok. Ha most odafigyelünk arra, hogy mit teszünk közzé, az egyfajta befektetés a jövőbe. Mert bár nehéz megmondani hol lesz a Facebook tíz vagy tizenöt év múlva, amikor a gyerekeink annyira megnőnek, hogy azzal a rakat információval kezdeni akarjanak valamit, amit a szüleik közzétettek de az azért jól sejthető, hogy az információ tíz év múlva is hatalmat fog jelenteni.

Már ma is intenzíven gyűjtik a közösségi oldalak a személyes adatainkat, hogy a reklámok a lehető legjobb célcsoportokat találják meg. Vagy gondoljunk az arcfelismerésre, ami már most is egy működő technológia, és joggal feltételezhetjük, hogy mire a mai kisgyerekekből felnőttek lesznek, sokkal kifinomultabb módokon lehet majd a rájuk vonatkozó adatokat gyűjteni, tárolni, megtalálni. Sejthető, hogy a jövő az adatok egyre nagyobb arányú összekapcsolódását fogja hozni. A magam részéről biztosan nem akarom, hogy a gyerekem magánélete és biztonsága veszélyeztetve legyen majd tíz év múlva, azért amiket most kiposztolok róla.

Ezért aztán

figyeljünk oda, hogyan bánunk azzal a kinccsel, amit a gyerekünk személyes adatai jelentenek (ideértve az őt ábrázoló fotókat is). Ezzel pedig már most sokat tehetünk a gyerekünk jövőbeni digitális személyazonosságának és érdekeinek védelméért.

A biztonság mellett a másik fontos kérdés a beleegyezés. Minden gyereknek joga van véleményt nyilvánítani az őt érintő ügyekben, és nekünk szülőként az a feladatunk, hogy a gyereket (és a jogait) tiszteletben tartva neveljük őket. A gyerek véleményét (a jogszabályok szerint) életkorának és belátási képességének megfelelően kell figyelembe venni. Különösen nehéz a helyzet akkor, ha a gyerek olyan pici, hogy teljesen ránk van utalva, ha úgy tetszik ki van szolgáltatva a mi döntéseinknek, tudatosságunknak, védelmünknek és gondoskodásunknak.

Vannak szülők, akik emiatt úgy döntenek, hogy egyáltalán nem tesznek ki semmiféle képet a gyerekükről. Vannak, akik arra figyelnek oda, hogy a gyerek arca ne legyen látható, felismerhető a képeken. Létező szülői taktika az is, hogy biztosítjuk a gyerekeinket arról, hogy felnőve letörölhetik majd azokat a tartalmakat, melyeket tizennyolc éves koruk előtt töltöttek fel róluk. Ami ugyan eső után köpönyeg, mert „az internet nem felejt”, de legalább megadja azt az érzést a gyereknek, hogy ez az ő ügye, a saját képmása felett ő rendelkezik.

Minden gyereknek joga van biztonságban lenni az interneten, és persze joguk van ahhoz is, hogy felkészítsük őket az internet használatára, hogy biztonságosan és jól tudjanak élni a technikai fejlődés adta lehetőségekkel.

Jó beállításokkal (például hogy csak az láthassa a képeket aki tényleg a családhoz tartozik), tudatos megosztásokkal, és a gyerek biztonságának szem előtt tartásával, később pedig a gyerek partnerként való kezelésével elég jó szülőként fogunk tudni működni a digitális világban is.

Dr. Gyurkó Szilvia

A gyerekjogász 10 praktikus tanácsa itt található.

Kiemelt kép: Shutterstock/aza_za