Nem tudom, mások hogyan nyaralnak, de a mi utazásaink egyik központi kérdése (a programokon túl, persze), hogy mit és hol együnk. Akár külföldön, akár belföldön kirándulunk, mindig igyekszünk olyan jó éttermeket, bisztrókat, street foodos helyeket keresni, amiket az ottaniak szeretnek, mert tapasztalatunk szerint ezekkel ritkán lehet melléfogni, ellentétben azzal, ha találomra beülünk valahova ebédelni.

Csakhogy az online keresgélés idegtépően hosszú és fárasztó tud lenni, mi is nem egyszer beleestünk már abba a hibába, hogy addig kutattuk a megfelelő étterem után, hogy a végére már a szálloda küszöbét is jó étvággyal elrágcsáltuk volna.

Az elmúlt pár napot Debrecenben töltöttem, ugyanis a Campus Fesztiválon mindennap volt egy élő Popfilter podcastbeszélgetés, amiket nemsokára ti is láthattok a WMN felületein. Mivel én kábé száz, a barátom pedig ezer éve nem járt Debrecenben, jött velem ő is, és azt az időt, amikor nem a podcaston dolgoztam, arra használtuk, hogy felfedezzük a cívisvárost –

és adódott megint a szokásos kérdés: két látnivaló között mit együnk?

Fiala Borcsa korábban írt a város történelméről és kiváló programlehetőségekről, én pedig, hogy nektek már ne kelljen sokat keresgélnetek, megosztom veletek, hova érdemes beülni enni-inni egy jót, ha arra jártok.

Rednekk BBQ & BAR

Noha azt írtam, nem szokásunk csak úgy beülni enni helyekre, a Rednekkre kivételesen mégis így találtunk rá. Amikor megérkeztünk a városba bő két és fél óra autóút után, még nem tudtuk elfoglalni a szállásunkat, a fesztivál-karszalagjainkra is várni kellett, túl fáradtak és lusták voltunk keresgélni, úgyhogy a fesztivál területe mellett, a Nagyerdei Víztoronnyal srégen szembe, az Aquaticum strand melletti étteremsor kínálatából erre esett a választásunk.

Bár különleges „szuperképességünk”, hogy ilyenkor általában rábökünk a lehető legrosszabb opcióra, most valamiért mégis szerencsénk volt.

A Rednekk ugyanis egy kiváló barbecue-étterem, aminek van egy egysége a belvárosban is. Különféle tépett húsos szendvicseket, paniniket, tortillákat, tálakat és hamburgereket lehet náluk kapni, amiket becsülettel megtömnek mindenféle finomsággal.

gasztronómia debrecen black sheep volt egyszer rednekk francia tacos

Van barbecue csirke, pulyka, marha és sertés is, a vegetáriánusoknak pedig grillsajtos opciók. Mi két szendvicset kértünk: egy tépett csirkéset és egy pulled porkosat, amikben a húson kívül volt még egy jó adag coleslaw, csemegeuborka, madársaláta cheddar sajt és barbecue szósz. A húsok fűszerezése finom volt, és egyáltalán nem volt száraz (amitől a csirke esetében tartottam kicsit), a házi coleslaw valami mennyei, és a házi barackos jeges teájuknál frissítőbbet nem ittam azon a héten.

Black Sheep

A Black Sheep megkerülhetetlen, ha Debrecenbe jön az ember, a Szegeden vagy Gyulán járóknak pedig ismerős lehet, ugyanis ott is vannak egységeik. Nem véletlen, hogy terjeszkednek, hiszen a Csapó utcai üzlet a 2016-os nyitás után hamar megtalálta a közönségét, a siker pedig azóta is töretlen. A hely egyik különlegessége, hogy isteni finom, saját pörkölésű specialty kávét árulnak, de az étlapjuk miatt sincs okuk szégyenkezni.

gasztronómia debrecen black sheep volt egyszer rednekk francia tacos

Egyrészt, a Black Sheep tökéletes választás, ha az ember egy kiadós reggelire vagy brunchra vágyik: a széles választékból mindenki megtalálja a fogára valót, akár édeset, akár sósat enne. A bőséges reggeliválaszték mellett pedig impozáns a pizzakínálatuk, de tésztát, salátát és hamburgert is találunk az étlapon.

Mi bruncholni jöttünk ide, és több mint elégedetten távoztunk: a hagymás rántotta debreceni kolbásszal és az angol reggeli amellett, hogy isteni finom volt, kellő energiát adott ahhoz, hogy bírjuk az egész napos fesztiválozást.

gasztronómia debrecen black sheep volt egyszer rednekk francia tacos

Ha pedig mindez nem lenne elég, érdemes betérni ide akár egy fagyira is, ugyanis igazán különleges ízekkel találkozhatunk. Én a gyömbéres-mentás citromot, a bazsalikomos málnát és a fekete bárány fantázianevű maracujás-kávés csokifagyit kóstoltam – mindegyik lenyűgözött. Különösen utóbbit ajánlom kipróbálásra, a maracuja fanyar, és a csokoládé édes íze, kiegészülve a kávéval egyszerűen tökéletes. Aki pedig süteményre vágyik, az sem csalódik a Black Sheepben, Csepelyi Adrienn szerint ugyanis a város legfinomabb sütijeit lehet itt kapni.

gasztronómia debrecen black sheep volt egyszer rednekk francia tacos

Francia Tacos

Ahogy sétáltunk a belvárosban, többször is elmentünk egy igen furcsa street foodos üzlet előtt, aminek a kirakatára az volt írva: Francia Tacos. Mondtam is a barátomnak, hogy ez vagy nagyon jó hely lehet, vagy állati rossz, de elképzelni sem tudtam, milyen ez a furcsa fúziós kaja.

Őszintén bevallom, csak akkor mertünk beülni ide ebédelni, amikor az egyik ismerősöm, aki Debrecenben járt egyetemre, kifejezetten ajánlotta, hogy ne hagyjuk ki, mert az egyik kedvenc helye a városban.

Azt is töredelmesen meggyónom, hogy a francia taco műfajáról sem hallottam még korábban, de ahogy utánaolvastam,

a mexikói és a francia konyha e különös szerelemgyerekének ötlete állítólag arab kebabosok fejéből pattant ki a kétezres évek elején, és Franciaországban igen kedvelt és elterjedt street foodról van szó.

Mindez a gyakorlatban Debrecenben úgy néz ki, hogy mindenféle finomsággal megtöltenek, majd kicsit megpirítanak egy tortillát. Hogy mi kerüljön bele, azt mi dönthetjük el: van csirkés, darált marhás, cordon bleu-s, és nuggetses, a hús mellé pedig kétféle szószt és további extra feltéteket választhatunk. Mindehhez jár még egy adag sült krumpli, amit mellé vagy a tortillába sütve is kérhetünk.

gasztronómia debrecen black sheep volt egyszer rednekk francia tacos

A több mint húszféle szószból biztosan mindenki megtalálja a fogára valót, ahogy a feltétek is igen sokfélék. A tacókat három méretben lehet kapni: S-es, M-es és L-es – mi egy-egy M-eset kértünk, de az az igazság, hogy nekem bőven elég lett volna az S-es, ugyanis akkora volt a közepes adag, hogy a másik felét csak este tudtam megenni.

Bár eleinte tartottam tőle tehát, minderre rácáfolt a Francia Tacos, így én is jó szívvel ajánlom kipróbálásra mindenkinek, aki Debrecenben jár. 

Volt egyszer

Debrecenben rengeteg szuper kávézó van, a Volt egyszer mégis különleges helyet foglal el a helyiek szívében – mesélte nekem Dodi – aki a Campus Fesztivál részéről dolgozott a Popfilteren –, amikor arra kértem, ajánljon egy jó helyet, ahol hazaindulás előtt még ihatunk egy jó kávét. A Volt egyszer ugyanis az első kávézó volt a városban, ahol újhullámos kávékat is lehetett kapni, és a Piac utcai, hangulatos üzlet a mai napig fontos találkozópont.

Erről mi is megbizonyosodhattunk, amikor vasárnap délelőtt megérkeztünk a Volt egyszerbe: a külső asztalok mind foglaltak voltak, csak bent jutott nekünk hely. A tikkasztó hőségre tekintettel egy karamellás jeges lattét kértem, ami túlzás nélkül a legfinomabb volt, amit életemben kóstoltam.

gasztronómia debrecen black sheep volt egyszer rednekk francia tacos

És azt sem bántam, hogy csak bent tudtunk leülni, ugyanis állati otthonos az enteriőr, még órákig tudtam volna ott ücsörögni, beszélgetni, figyelni, ahogy az emberek sétálnak az utcán.

Tökéletes levezetése volt a pörgős hétnek.

Amik tervben voltak, de kimaradtak

Amikor az után kutattam, hogy mit érdemes csinálni és enni Debrecenben, visszakerestem, hogy Borcsa korábbi cikkénél mit írtak a helyi olvasóink: egybehangzóan buzdítottak mindenkit arra, hogy a Mákvirág Desszertműhelyt ne hagyja ki senki, mert világbajnok sütemények és fagylaltok várnak ott minden édesszájút. Amikor azonban vasárnap arra kanyarodtunk, hiába kellett volna nyitva lennie a honlapja szerint, sajnos zárva volt, így a Mákvirág most lemaradt erről a listáról. Ahogy a Jardin cukrászda is, ami pedig költözés miatt nem volt nyitva.

Ti melyik debreceni hellyel folytatnátok a sort?

A képek a szerző tulajdonában vannak

Dián Dóri