A duguláselhárítás az a szakma, amihez ezernyi előítélet fűződik – Csoma Tímea pedig nemcsak ezeket írja felül, hanem azt is, hogy mit tartunk valójában női(es) foglalkozásnak.

Ezt a munkájával járó terhet azonban csöppet sem bánja.

Nem elég, hogy valódi hivatástudattal és elkötelezettséggel végzi a férfiasnak mondott munkát, de az előítéleteknek fityiszt mutatva csinosan jelenik meg a „bevetéseken”, és még nonstop szolgáltatást is vállal. Illetve, amennyire az ideje engedi, a követőit is edukálja – pont azért, hogy senki se higgye, a „nőnek a konyhában a helye”. Azt vallja ugyanis, hogy ezernyi területen állhat helyt minden nő a legnagyobb szakértelemmel, férfiakat megszégyenítő módon.

nő szakma férfias szakmák nőknek duguláselhárítás

Önállóan három éve dolgozik, mostanra már saját gépei is vannak, illetve – hogy a munka–magánélet egyensúlyát valamelyest megteremthesse – testvérével közösen vállalja a teendőket.

Jó ideig nehezen látta be, hogy szüksége van segítségre, így sokáig igyekezett mindent saját kezében tartani.

„Amikor egyedül dolgoztam, túlterheltem magam: napi 3-4 munkát is vállaltam, közben vezettem, a hirdetéseket intéztem. Előfordult, hogy lebetegedtem a kimerültség miatt” – avat be, kiemelve, hogy a bátyjával már könnyebben haladnak. Egymás segítői a szakmában, így nem kell napi 2-3 munkánál többet vállalniuk, és még pihenőnapokra is jut lehetőségük.

Mert a duguláselhárítás megterhelő. Előfordul, hogy reggeltől estig nincs megállás, de olyan napok is akadnak, hogy szünetet kell tartaniuk két munka között, mert éppen nem érkezik hívás. „Kiszámíthatatlan szakma” –mondja Tímea, aki épp emiatt is rajong érte. Sosem tudni ugyanis, mi vár rá, nincsenek egyforma munkanapjai, és persze az emberek is különböznek, akik a házaikba engedik.

Ám ezért a szakmai ismereteken kívül emberismeretet is feltételez a hivatása, mert ahhoz, hogy maradéktalanul elháríthasson egy problémát, nyitott és bizalmas kommunikációra van szükség.

Csöppet sem kellemes az az élethelyzet, amiben Tímea találkozik „munkaadóival”, ezért minden empátiájára és érzékenységére szükség van. A dugulás vagy csőtörés ugyanis az emberek egyik legintimebb és legsérülékenyebb terébe enged betekintést, ahol a probléma nagyságától függően általában zavart, ideges, pironkodó kliensek fogadják.

Problémamegoldásból jeles

„Szeretem, hogy a munkám a problémamegoldásról szól, hogy gondolkodni, logikázni kell minden feladat előtt. Egy kicsit olyan, mint amikor a magánéletemben kell megoldanom valamit. Ott a teendő – egy buktató –, és rajtam múlik, hogy mit kezdek vele”

– fogalmazza meg hitvallását, majd rögtön hozzáteszi: noha nagyon szereti és semmiért sem adná a munkáját, kicsit sem rózsaszín hivatás ez.

Sok erőt és türelmet igényel, hiszen a nehézgépeket az emeletekre is fel kell cipelnie, és a tisztítóspirál is súlyos. Arról nem is beszélve, hogy a nehezen elhárítható dugulásokat többször át kell spiráloznia, és ilyenkor célravezető, ha jó kondiban van a szakember. Sőt az is előfordul, hogy a lefolyórendszerek útját kell megtalálnia, amihez józan ész, tudás és higgadtság szükségeltetik. Elég ugyanis egy rossz mozdulat, és elázhat a szomszéd mennyezete.

Hogy minél kevesebb beavatkozásra legyen szükség, azt tanácsolja, a mosogató tisztításához gyakrabban használjunk forró vizes öblítést, és alkalmanként ecettel is mossuk át.

A vécében pedig bátran használjunk vízkőoldót és fokozottan figyeljünk az illatosítókra, mert nagyon gyakran a belepottyanó illatosítók tömítik el a rendszert.

nő szakma férfias szakmák nőknek duguláselhárítás

Mi minden okozhat dugulást? 

Csoma Tímeának meggyőződése, hogy a szakmájában elengedhetetlen a pontos, precíz, tiszta munkavégzés. Mert az egyik legbosszúsabb otthoni „katasztrófa” a csőtörés vagy dugulás, ami hirtelen nehezíti meg a háziak életét, és nagymértékű stresszt okoz. Ez pedig sokszor hozza magával a pánikot és a házilagos megoldásokat is.

Tapasztalatai szerint könnyebb úgy elhárítani a problémát, ha az érintettek rögtön szakember segítségét kérik, mintsem azt követően, hogy a családtagok egymás után már minden tisztítószert a lefolyóba zúdítottak, hátha csoda történik.

Gyakran ugyanis a nem megfelelő kivitelezés a gond forrása: egy rosszul kiépített csőhálózat, lefolyórendszer, aminek a lejtése nem optimális. De az is sokszor előfordul, hogy az építésnél a csövekbe törmelék kerül, ami miatt idővel feltorlódás alakul ki, bármennyire igyekeznek is megelőzni.

De, mint mondja, a tízévesnél idősebb, vízköves vécéknél is kialakulhat dugulás: esetükben csőszűkülési probléma áll fenn, és ez elől szintén nem menekülhetünk.

„Ezek mellett az is gyakori, hogy a modern, környezetbarát vécék idézik elő a lefolyórendszer dugulását, mert a gazdaságos öblítéssel kevesebb és kisebb nyomású víz folyik le a vécépapírral, ami előbb-utóbb fennakad, feltorlódik. De tipikus gond a vécéillatosító, a törlőkendők, a tamponok, a tisztasági betétek vagy a csontok beejtése is” – részletezi Csoma Tímea, és én meghökkenve figyelek, mert elképesztő, hogy milyen furcsa dolgokat „ejtenek” a vécébe egyesek.

Mivel ennyire sokszínű lehet a fennakadás oka, olykor womázással rukkol elő. Ez egy hatékony csatornatisztítási eljárás, amelynek során magasnyomású vízzel mossa át a csatornát vagy csőrendszert, ezáltal a makacsabb dugulások is rövid időn belül elháríthatók – részletezi, kiemelve, hogy az eljárást általában zsírlerakódáshoz, építőanyag, sóder, homok és iszap eltávolításához használja.

nő szakma férfias szakmák nőknek duguláselhárítás

De nem csak a vécé dugulhat el! 

A vécédugulás mellett Tímea rendszerint elhárítja a mosogató-, padlóösszefolyó-, darálósvécé-, zuhanytálca-, csőgerinc-, piszoár-, bidé- és csatornadugulást is. „A legkisebb csőmérettől a legnagyobbig” – hangsúlyozza büszkén.

Hozzáteszi, a csöveket előbb-utóbb gyökerek növik be, ezeket időről időre gyökértelenítenie kell, de zsírtalanít, és egyéb szennyeződéseket is szívesen távolít el. Sőt a duguláselhárítás mellett egyéb vízszerelési szolgáltatásokat is végez: aknát takarít, szivattyúkat javít, lefolyót tisztít, csatornázik, csatornakamerázik, ha szükséges, részleges vagy teljes csőcserét is vállal, vagy csőrepedést javít, esetleg beméri a csőtöréseket, csőrepedéseket.

Vagány nő, és ezzel ő is tisztában van.

Kuncog, amikor a férfiak felajánlják neki a segítségüket, mert az előzékenység egy nővel még akkor is fennáll, ha történetesen ő a szaki.

Ugyanakkor arra nagyon büszke, hogy a nők bizalmat szavaznak neki – és újabban azt tapasztalja, hogy a férfiak is. Csak nekik előbb látniuk kell, hogy képes a feladatra. Talán, ha Józsi lenne és nem Tímea, nem kellene még a megelőlegezett bizalom előtt bizonyítania.

Képek: Csoma Tímea

Bereczki Szilvia