A meztelenségről szóló álmok néha nyomasztóak, de ablakot nyitnak a tudattalanodra

–

Jelentenek-e valamit az álmaink?

Az álmok évezredek óta lenyűgözik az embereket, ennek ellenére még ma is nehezen értjük a céljukat. Akadnak, akik szerint az álmodásnak inkább praktikus okai vannak: az agyunk így „sepri ki” magából a feleslegessé vált információkat. „Azért álmodunk, hogy felejtsünk” – vetette fel még 1984-ben a Nobel-díjas Francis Crick, akit világszerte a DNS társfelfedezőjeként ismertek és ünnepeltek. Azt már kevesebben tudják róla, hogy a ‘90-es években ő lett az álomelméletek egyik nagy provokátora, amikor megfogalmazta az „álmodás mint szemétgyűjtés” hipotézisét. 

Azzal, hogy az álmok neurokognitív szempontból egyfajta adattárolásra és -frissítésre szolgálhatnak, számos kutató egyetért. Heidelbergben például 2007-ben végeztek izgalmas vizsgálatokat alvó egereken a Max Planck Orvosi Intézetben. A kutatók azt találták, hogy amikor az agykéreg legfejlettebb része, a neocortex alvás közben tüzel, akkor tulajdonképpen a hippokampusz nevű struktúrának jelzi, hogy továbbítsa a rövid távú memóriában tárolt információkat. Ekkor a neocortexben beindul egy arra irányuló szelekciós folyamat, hogy mi kerüljön át a hosszú távú emlékezetbe, és mi az, amire nincs már szükség:

miközben az adatok elhaladnak az alvó elme „képernyőjén”, egy részük véletlenszerűen bekerül az álmainkba, ahol azonban csak halványan hasonlít eredeti tartalmára. 

A folyamat egyik hozadéka az lehet, hogy szabaddá válik a hippokampuszunk, ez a csikóhal alakú, szoborszerűen bordázott páros szerv. Erről beszél egyébként a Columbia Egyetem világhírű neurológus-pszichiáter professzora, Scott A. Small is (Felejtés című könyvéről ITT írtam), aki szerint az alvás „újra fogékonnyá teszi agykérgünket a jövőbeli emlékek befogadására”, tehát úgy működik, mintha letörölnénk egy táblát. Az életünk egyharmadát alvással töltjük, és ez az ár, amit egy rugalmas, örökké tanulékony idegrendszerért fizetünk. 

Az álmodás mint a látókéreg védelme

Az emberi agy valójában rendkívül adaptív, ehhez kapcsolódik az álmodás legújabb – és napjainkban még sok szakember által vitatott, de kétségkívül érdekes – elmélete. David Eagleman, a Stanford Egyetem idegtudósa vetette fel azt az elképzelést, hogy az álmodással talán a látókéreg védi a területét, hogy más érzékszervi régiók ne vegyék át a helyét, miközben órákon át csukva van a szemünk. Eagleman a neuroplaszticitást, az idegrendszerünk képlékenységét úgy mutatja be, mint a neuronok közti élet-halál harcot: ha egyes sejtek jó ideig nem működnek, nem kapnak bemenetet, akkor mások kerekednek felül rajtuk. Olyan ez, mint amikor vak és gyengénlátó emberek más érzékleti modalitásai, a hallásuk, a tapintásuk vagy a szaglásuk, ízlelésük érzékenyebbé válik. Ehhez hasonlóan, a Harvard Medical School munkatársai 2008-ban közzétett tanulmányukban bekötött szemű embereket vizsgáltak, és azt az eredményt kapták, hogy

a használaton kívüli agyi terület más érzékszervek általi „elfoglalása” már 90 perc alatt megkezdődik – érdekes egybeesés, hogy elalvást követően is körülbelül ennyi idő múltán lépünk be az álmodással járó REM-fázisba. 

Eagleman azt feltételezi továbbá, hogy minél plasztikusabb az agy, annál több REM-alvásra van szüksége a látókérgünknek a védekezéshez. Ezért lehet az, hogy a csecsemők, akiknek sokat kell aludniuk, az alvásuk közel 50 százalékát még REM-fázisban töltik. Ám ahogy idősödünk, az agyunk egyre kevésbé rugalmas, így a látókéreg szempontjából mind kisebb a veszély a területfoglalásra, ezért felnőtt korunkban a REM-alvás már csak az összes alvásunk mintegy 15-20 százaléka. Ez alapján elmondható, hogy kevesebbet is álmodunk, bár ez a megélések szintjén nem biztos, hogy így jelentkezik, hiszen az álmaink mintegy 90 százalékára amúgy sem emlékszünk, illetve számos tényező alakítja, mikor mennyit tudunk felidézni (a csecsemőkort pedig amúgy is érinti az átlagosan három-négy éves korunkig tartó infantilis amnézia). 

Álmoskönyv helyett

A kognitív és neurológiai megközelítések mellett a pszichoterápiákkal kapcsolatos évszázados tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy távolról sem előnyös, ha minden álmunkat elfelejtjük, hiszen nagyon sokat nyerhetünk abból, ha reflektálunk rájuk, és elemezzük őket. Nemhiába szól úgy Sigmund Freud gyakran idézett, híres mondása, hogy „az álom a tudattalanhoz vezető királyi út”, hiszen ahogy a nyelvi tévesztéseink (a freudi elszólások) vagy a humorunk, úgy az álmaink is sokat elárulhatnak az elfojtott tartalmainkról. Freud szerint az álmaink a vágyteljesítés rejtett kísérletei, és a vágyaink azért jelennek meg az álmokban szimbolikus, sűrített formában, hogy ne kelljen annyi bűntudatot, szorongást átélnünk.

Ezzel együtt is, vannak olyan álmaink, amelyek teljesen felkavarnak, mélyen megérintenek minket, amelyek után megrendülten ébredünk, és még órák, vagy akár napok múltán is ott munkálnak bennünk: érezzük, hogy jelentőségteljesek, üzennek nekünk valamit.

Pszichológusok szerint ezekkel az álmokkal, illetve a visszatérő álmokkal érdemes elsősorban foglalkoznunk, és először talán azt érdemes megvizsgálnunk, milyen érzéseket keltett bennünk az álom, miért pont akkor álmodtuk, amikor, mi volt az álombeli kontextus, milyen részleteket tudunk felidézni. Meztelenség esetén például nem mindegy, hogy pucéran táncolsz-e álmodban az esőben, miközben elképesztő felszabadultságot élsz át, vagy az iskolában veszed észre magadon, hogy felelés közben anyaszült meztelen vagy, és mindenki téged néz. Noha a két esetben ugyanaz a motívum, a hozzá társított jelentések eléggé eltérők lesznek. 

Az álmokkal dolgozni, még ha tudásával segít is benne egy pszichológus, meglehetősen személyes folyamat:

a jelentést végső soron mindig az álmodó, önmagát értelmező ember hozza létre.

Ebben a cikkben is csak pár szempontot, ötletet tudok kínálni az általam olvasottak alapján a magadról való gondolkodáshoz, semmi esetre sem kész recepteket.  

 

Tisztaság és a szégyen

Ha röviden rátekintünk arra, hogyan értelmezték a meztelenséget a különböző korokban, kultúrákban, hamar szembeötlik, mennyire kettős a kép. Az ókori Egyiptomban például az álmokat az istenek üzenetének tekintették, és a bennük megjelenő meztelenség a kontextustól függően az igazság és a szégyen jele is lehetett. A görögöknél és a rómaiaknál hasonló volt a helyzet: magasztalták az emberi testet, így a meztelenség utalhatott a szépségre, erényességre, de a sebezhetőségre, a megaláztatás lehetőségére is. Ugyanígy a kereszténységnél: Ádám és Éva fedetlenül léteztek a paradicsomban, ártatlanul, ám ettek a tudás (és az öntudat) fájáról, bűnbe estek, így ezt követően már szégyenkeztek a pucérságuk miatt. 

Ezeknek a történelmi-kulturális tapasztalatoknak a lenyomata nagyon mélyen bennünk él. A meztelenséggel kapcsolatos álmok rendkívül gyakoriak, és a sebezhetőség, a szégyen, a lelepleződéstől való félelem vagy a szabadság, az önelfogadás érzését idézhetik általában elő, de utalhatnak a hitelesség, nyitottság, átláthatóság iránti vágyra is.

Azt érdemes leginkább megfigyelni, hogyan hat rád álmodban a meztelenség: megijedsz, és próbálod kétségbeesetten takargatni magad, vagy élvezed, hogy végre leráztad magadról a korlátokat?

Persze az sem mindegy, hogy hol, ki előtt vagy meztelen. Előfordulhat, hogy úgy érzed, túlságosan kitárulkoztál a kollégáid előtt (hiszen a csapatépítő buli hevében annyi mindent elmondtál magadról!), és emiatt kezdesz el jobban aggódni azon, mit gondolnak rólad mások – de ez kevésbé tudatosul benned, és inkább álmodban jelenik meg ez a feszültség.  

 

Imposztorszindrómára is utalhat

Ha jobban belegondolsz, az öltözködés valahol mindig önmagunk elrejtésének, díszítésének, prezentálásának eszköze: ezáltal is megpróbáljuk kontrollálni azt, hogy a többi emberben milyen kép alakuljon ki rólunk. Az álombeli meztelenség azt is üzenheti, hogy olyasvalakik próbálunk lenni, akik nem vagyunk, vagy belefáradtunk abba, hogy örökké imponálni akarjunk másoknak. De félhetünk attól is, hogy mások majd rájönnek, nem vagyunk olyan rátermettek, mint amilyennek mutatjuk magunkat, valójában nem is érdemeljük meg a sikereinket, csak tettetjük, hogy kompetensek vagyunk (az imposztorszindrómáról Takács Dalma kollégám írt részletesen). De attól is retteghetünk, hogy a hozzánk közel álló emberek majd ráébrednek, milyenek vagyunk valójában, és akkor majd kevésbé fognak minket szeretni. 

Ezek a félelmek különösen számunkra új helyzetekben munkálnak bennünk, így van, aki azt mondja, a meztelen álmok egyfajta szakaszváltást is jelezhetnek az életünkben: gyakran jelennek meg ugyanis akkor, amikor munkahelyet, pozíciót váltunk, és – természetes módon – még bizonytalannak, felkészületlennek érezzük magunkat, vagy amikor új párkapcsolatba kezdünk.

Ismeretlen terepre merészkedni – legyen az a karrierünket érintő új kihívás, vagy az, hogy közel engedünk magunkhoz valakit –, mindig jár némi kiszolgáltatottsággal, a sebezhetőség átmeneti fokozódásával. 

Nyugi, mindenkinek megvan a maga baja!

Izgalmas megfigyelni, hogy a meztelenséggel kapcsolatos álmok jelentős részében már javában zajlik a jelenet, amikor mi, az álmodók döbbenünk rá hirtelen, hogy nincs is rajtunk ruha. Ez általában úgy történik, hogy lenézünk a testünkre, és akkor vesszük észre, hogy hoppá, itt vagyunk ádámkosztümben. Erre nem azért jövünk rá, mert mások rosszallóan néznek, megjegyzéseket tesznek vagy kifütyülnek. Ezzel nem azt állítom, hogy a valóságban mások nem ítélnek meg minket, és ne lenne reális veszély a megalázás, különösen egy mérgező közegben. Csak azt, hogy a szorongásunk gyakran a jövőre irányul, és hajlamosak lehetünk túlbecsülni annak mértékét, hogy a többiekből milyen reakciókat váltunk ki, egyáltalán mennyi figyelmet tudnak ránk fordítani, vagy el vannak-e foglalva a saját gondjaikkal. 

Az szintén érdekes, hogy néha azt álmodjuk, csak félig vagyunk meztelenek: „csak” a mellünket vagy a nemiszervünket láthatják mások. Ilyenkor megeshet, hogy félúton vagyunk a gondolkodásunk, az identitásunk, az életmódunk megváltoztatásában, ami egyszerre jár rejtőzködéssel –, mivel a régi állapotunkban már nem vagyunk teljesen hitelesek, önazonosak – és kockázattal, hiszen tarthatunk attól, hogy mások mit szólnak majd a hozzánk.

Ha úgy tetszik: meztelenül születünk, és újjászületni is csak némi meztelenség árán tudunk. 

De ha átmenetileg megérkezünk, akkor a ruhátlanság jó eséllyel természetességet, önelfogadást, felszabadultságot is jelezhet, azt, hogy nincs mit rejtegetnünk se önmagunk, se a világ előtt, mert úgy vagyunk rendben magunkkal, ahogy vagyunk. Ha viszont az álmunkban zavarba jövünk a saját meztelenségünktől, az talán azt is üzenheti: szükségünk van még egy kis önszeretetre, és arra, hogy megértőbbek legyünk saját magunkkal.  

De mit gondol a meztelenségről és a prüdériáról Náray Tamás, Kormos Anett, Fajgerné Dudás Andrea, Szél Dávid, D. Tóth Kriszta, D. Tóth András, Ifj. Fegyverneky Sándor és a moderátor, Csepelyi Adrienn? A Ki vele! évadzáró adásából ez is kiderül június 10-én hétfőn 21 órakor a Viasat3-on, ne hagyjátok ki!   

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Motortion

Milanovich Domi