És te hányadik gyerek vagy? – a testvérsorrend formál minket, de nem rendeli el a sorsunkat

–

Ha korábban beszéltünk vagy gondolkodtunk is arról, miképpen befolyásolta az életünket, hogy a kicsi, a nagy vagy a középső pozícióját töltöttük be a családunkban, azt a kérdést talán kevésbé rágtuk át, hogy a saját szülőségünket miképpen alakította ez az élmény. Pedig az a tény, hogy hányadikok vagyunk a családban, mind a szülői szerepünkre, mind pedig a párválasztásunkra kihat.

„A testvérek között elfoglalt helyünk alapvetően hatással van az emberi kapcsolatainkra, arra, hova pozicionáljuk magunkat a világban, a baráti kötődésekben és igen, a szerelmi kapcsolatokban is. A tény, hogy én hol vagyok a testvéreim között, egy tudattalan alapköve annak, miképpen gondolok saját magamra.

Ezt talán ma még kevésbé realizáljuk, mint a szülő-gyerek viszony jelentőségét” – kezdi Víg Sára pszichológus.

Praxisában azt tapasztalja, a születési sorrend kérdése a legtöbb felnőtt terápiában fontos mozgatórugóként jelenik meg az ember döntéseiben és viszonyulásaiban, ezért is lényeges foglalkozni vele. „Akadt olyan páciensem, aki azzal keresett meg, hogy nem tud ugyanúgy kötődni a két gyerekéhez, és elképesztő lelkiismeret-furdalása van emiatt. Lassan bontakozott ki a felismerés, hogy ő elsőszülöttként, egy kis korkülönbséggel érkező testvérrel folyamatos fájdalmat érzett, amiért rá nem jut annyi figyelem. Ezt a saját maga előtt is titkolt sérelmet vetítette aztán ki a gyerekeire, és csak akkor tudta feloldani, amikor szembenézett vele” – meséli a pszichológus.

Szülő-gyerek összeillés és korkülönbségek

A személyiségünk alakulásáról már sok mozzanatot feltárt a tudomány, de azért akadnak titkok, és egy részük talán az is marad örökre. Az biztos, hogy egyfajta temperamentummal jövünk a világra, és az életünk során tapasztalt motívumok, körülmények, hatások erre épülnek rá. „A rétegek nemcsak összerakódnak, de ők maguk hatnak is egymásra. A szülő-gyerek összeillés egy nagyon lényeges tényező ebben: azaz, miképpen reagál a szülő a gyerek alaptemperamentumára. Pontosan ennyire meghatározó a testvérek rétegződése is: egyrészt a státuszunk – kicsi, nagy, középső –, másrészt hogy melyik temperamentumú testvérünk áll előttünk, illetve utánunk a sorban” – magyarázza Víg Sára.

A testvérek kapcsán még gyakori kérdés a korkülönbség mértéke: bár ebben a legfontosabb tényezők a szülők személyisége, igényei, vágyai, anyagi és élethelyzete, a pszichológiának mégis van arra válasza, hogy mi minősülhet optimálisabb (minimum) korkülönbségnek.

„A családterápiák összegzései, következtetései alapján a pszichológia a 3-4 évet mondja egészen szerencsés különbségnek: mégpedig amiatt, mert egy hároméves gyereknek már testi és lelki értelemben sem ugyanarra van szüksége, mint egy babának.

Ezzel együtt természetesen a kisebb korkülönbséget is meg lehet jól oldani, de a pszichológia a könnyebb verziónak azt tartja, amikor már a gyereknek is változnak az igényei a világ és a szülők irányába. Emellett nagyon fontos, hogy ne ragaszkodjunk a berögződésekhez: azért, mert van egy mintánk, hogy kétévente vagy ötévente születtek a testvérek otthon, még nem feltétlenül kell nekünk is így csinálnunk. A saját magunk és a saját gyerekünk személyiségére és igényeire alapozzunk elsősorban, és ne állítsunk felesleges elvárásokat magunk elé” – javasolja a pszichológus.

Az elsőszülöttek pozitív és negatív értelemben is kiemeltek

A testvérszületés talán az első gyerek pozíciójából a legnehezebb, hiszen a királyi, királynői státusz dől meg: egy pozíció osztódik tovább, amelyből ez idáig csak egyetlen létezett. A pszichológia által kedvelt kutatási terület az elsőszülöttek személyiségének feltérképezése: ezeknek a meglepő és talán kicsit megmosolyogtató eredménye többek között, hogy

az amerikai elnökök több mint fele, a Nobel-díjasok nagy része, valamint az eredeti 23 NASA-asztronautából 21 elsőnek született a családban.

„Az első gyerekekre egyedi módon fókuszált figyelem jut, de ez nem csak addig tart, amíg egyedüli gyerekként vannak jelen. Fontos, hogy tudattalan folyamatokról beszélünk: a szülő ezt nem direkt csinálja, egyszerűen annyi energiát beletesz, olyan kemény tanulási folyamaton megy át az első születésétől kezdve, hogy több elvárással és határozottabb szabályokkal fordul a legnagyobb gyerek felé. Az első gyerek a fokmérő: vajon sikerül olyan szülőnek lennem, ahogy azt elképzeltem, amikor ő a világra jött?” – mondja Víg Sára. Szerinte nem véletlen a sok történet a legnagyobb testvérektől azzal kapcsolatban, mennyi mindent nem engedtek meg nekik, amit a második gyerek már óvatosságra intve megtehetett, míg a harmadiknak kérdeznie sem kellett, csak csinálhatta.

„Az elsők kapcsán pozitív és negatív értelemben is megjelenik a kiemeltség: felelősséget kapnak, ami sokszor nehéz, de azért lehet vele jól bánni. Alapvetően több kétely között telik az első időszakuk, hiszen a szüleik tanulják az új szerepet, és egyébként a kutatások is rámutatnak, hogy hajlamosabbak lehetnek emiatt a szorongásra. Miközben mégis van egy jelentős figyelemmel járó státuszuk a családban, amit sohasem veszítenek el: sokszor a testvérek maguk is áhítattal figyelik őket, szinte rajonganak értük” – fűzi hozzá a szakember.

Az elsők kapcsán arra érdemes figyelniük a szülőknek, hogy az önállósodás és a nagy testvérré válás folyamatában megfelelő mértékű terheket adjanak a legnagyobbnak. Bármilyen nagy is a korkülönbség, ne feledkezzenek meg arról: ő is a gyerekük.

A középső harca sok hasznos képességet teremt

A második gyerek kicsinek indul, és van, ahol kicsi is marad, azonban, ha több testvér érkezik: középső lesz belőle. Ez pedig nagy fordulat, olyan pozícióváltás, amelyet nem könnyű megélni. „Itt nem csak arról van szó, hogy jön egy kisebb, aki életkora miatt az első időkben sokkal nagyobb figyelmet kap. Arra, hogy kik is a középsők, még a pszichológia sem ad olyan magabiztos választ, mint például az elsők tekintetében.

A középsők tulajdonképpen egy megfoghatatlan kategória. Mégsem csak a bizonytalanságról, a helykeresésről szól ez a státusz, hiszen a definiálatlanság azért jókora szabadságot is ad” – fejti ki Víg Sára.

A középsőkről gyakran él a sztereotípia, hogy harsányabbak, feltűnősködők: ez nem feltétlenül igaz. Biztosan megtalálják az eszközt arra, hogy megszerezzék maguknak a figyelmet, de az alaptemperamentumuktól is függ, hogy a harsányságért vagy például inkább a túlérzékenységért nyúlnak-e, ha szükség van rá (természetesen ez a működés tudattalanul zajlik).

A középsők számára maga a testvér születése nem akkora sokk, hiszen a tény, hogy a tesók többen vannak egy pozícióra, számukra természetes. Bár azzal kapcsolatban, hogy kijelöljék a helyüket, a legnehezebb dolguk a középső gyerekeknek van (akik se nem kicsik, se nem nagyok), viszont számos képességet köszönhetnek majd ennek a státusznak.

„A középsők a szociális dolgokban általában nagyon jók, és ez elég korán megmutatkozik. Jól kommunikálnak, igazi diplomaták, és ez egyébként gyakran a pályaválasztásukban is megjelenik. Ők azok, akik ismerik a nagy tesó baráti körét, de közben szót értenek a kicsiével is: általában nagyon tájékozottak, rugalmasak. Ha pedig kialakították a maguk helyét, kényelmes pozíciót találnak a világban. Különösen jellemző rájuk a »jól érzem magam, ahol épp vagyok« attitűd” – osztja meg tapasztalatait a pszichológus.

A kicsi ösztönös, és megszerzi, ami neki jár

A kicsik vagy legkisebbek – akik lehetnek harmadikak, de nyolcadikak vagy tizedikek is – sokszor tudatosan az utolsó gyerekek, tehát születésüktől megnyerték a pozíciót: ők a család „kicsi kincsei”. Velük kapcsolatban gyakori előítélet, hogy elkényeztetettek, számukra már minden megengedett. Holott sokszor csak a szülők lazulnak annyit, hogy szabadabban állnak a kérdésekhez, amiket az előző gyerekekkel már végigjártak.

A legkisebb elkényeztetett mivolta csakis a szülőkön múlik, valójában ez nem státuszhoz rendelt személyiségvonás: ennél sokkal meghatározóbb az ösztönösség, amivel például már egy harmadik, negyedik gyerek tudja élni az életét.

„Ha hagyják magától beilleszkedni a gyereket a családi dinamikába, akkor egy sokadik gyerek már nagyon talpraesett tud lenni, hiszen olyan helyzeteket kell megoldania, vagy megküzdenie értük, amelyekkel a testvérei soha nem szembesültek: előttük ugyanis nem állt akkora sor, mint a legkisebb előtt” – magyarázza Víg Sára. 

A legkisebb gyerek státuszát tekintve nagyon meghatározó tud még lenni a neme: ha több azonos nemű gyerek után jön egy különböző, az már maga egy kiemelt pozíció. „Nagyon érdekes és összetett kérdések ezek: ha több fiú után megérkezik egy lány, ő nagy valószínűséggel hamar megtanulja elég erős határozottsággal kiharcolni magának, ami jár neki. Ha több lány után jön egy fiú, gyorsan meglesznek az eszközei, amivel a nővéreit elvarázsolja. A család legkisebbjét azonban elkényeztetni akkor sem kell, ha már alapvetően mindenki elájul tőle: nagy előny lesz számára az életben, ha a maga erőfeszítései által szerez elismerést a testvérek adta családi dinamikában” – mondja a szakember. 

A testvérek meghatároznak minket, de nem rendelik el a sorsunkat

A testvéri viszonyoknak természetesen még ezerféle árnyalatuk van: egy hiába várt következő gyerek, egy elvesztett magzat mind ott létezik és helyet keres magának a családi viszonyrendszerben. Az igazán nagy családokban a középső nem egyedül birkózik meg a státuszával, hanem sorsközösséget kap, mint ahogy lehet valaki akár hosszú évekig kicsi, mire aztán középsővé válik. Az ikertestvérek esete megint egy másfajta pozíció, a mellettük felnövő kisebb-nagyobb testvérekéről nem is beszélve. Emellett, akinek nincs testvére és egyedüli gyerekként van jelen a szűk családban (az „egykékkel” kapcsolatos mítoszoknak Milanovich Domi kollégám járt utána), úgyszintén magáévá tehet számos olyan kompetenciát a baráti és rokoni viszonyai kapcsán, amelyek a testvérekkel való felnövés (hol örömteli, hol bosszúsággal zajló) eredményei.

Nem azért leszünk boldogok vagy sikeresek, mert elsőnek, másodiknak, harmadiknak születtünk. Nem amiatt lesznek kudarcaink vagy szomorúságaink, mert nincs testvérünk, vagy mert három-négy is van.

Ezek a tényezők nem abból a szempontból fontosak, hogy rájuk tudjuk fogni a nehézségeinket: egyszerűen csak előrébb visznek az önismeret útján,

és segítenek megérteni, hova, és miért éppen oda pozicionáljuk magunkat a világban, a szülőségben, az emberi kapcsolatainkban. Arra viszont, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a helyzetünkből, vagy ha szükséges, változtassunk a viszonyulásunkon, mindnyájan képesek lehetünk.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Natalia Lebedinskaia

Széles-Horváth Anna