„Egy tanító volt, igazi példakép. Arra tanított, hogy állni kell a viharokat, becsülettel, amit a sors kiró, azt ki kell bírni. És ezt én is így gondolom. Csinálni kell, még akkor is, ha este a párnámba sírok.”
JUDITU lelkének mély kútjából egyszer csak előbukkantak a boldog gyerekkori emlékek, amikor a nagymama vidéki otthonában lehetett paradicsomot szedni a kertből, malacokat etetni, aztán mire kettőt pislogott, máris ott találta magát a vidéki háza cseresznyefája alatt, az aranykalászosgazda-vizsgájára készülve. (Jó, lehet, hogy kettőnél több pislogás volt az…)
„Mert a kertész együtt lüktet mindazzal, amit a természet hallatlan változatossága hoz, a széllel, a nappal, az esővel. Tudja a helyét a Nap alatt, tudja, hogy szerénység nélkül nincs nagy öröm. És ismeri a tudás hatalmát is. Hogy nem elég szeretni, de ismerni is kell azt, amit vagy akit nevelsz.”
Miről beszélgetnél valakivel, aki két és félszer annyi időt töltött a Földön, mint, te, aki túlélte a fasizmus és a kommunizmus terrorát, és aki ennek ellenére – vagy épp ezzel együtt – képes mosolyogva válaszolni arra a kérésre, hogy miként érinti az idő múlása, a halál közelsége? Bálint gazda végre az Elviszlekben!