Néhány nap, amikor a speciális gondozási igényű gyerekek úgy táborozhatnak, mint bárki más, és a szüleik, akiknek az élete javarészt a terápiás foglalkozásokról szól, végre pihenhetnek egy kicsit.
„Meg kellett szakítanom az írást, mert a fiunknak megint volt egy epizódja. Mostanában újra tikkel, forgatja a szemét, nyögdös. Ma nagyon nehéz napja van, fél hatkor kelt, eleve rosszul aludt éjjel is (így mi is), úgyhogy ma extrán kimerült, és bizonyos időközönként dührohamai vannak. Semmi értelme izmozni, szigorral dominálni. Csak az empátia segít. Hagytam, hogy az ölemben kisírja magát, most jobban van, olvas, a kicsi meg kirakózik mellette. Mintha a pár perccel ezelőtti üvöltés, sikítás soha nem is lett volna.” Olvassátok el vendégszerzőnk, Adél újabb írását arról, hogy milyen egy SNI gyerekkel az élet, hogy miket él át egy házasság, egy anya, mire kézhez kapják a diagnózist.