Nem kell sietni, nyuszikám – Ez lett az öngondoskodásom alapmondata. Az utóbbi időben próbálok valamit, ami sokáig teljesen idegen volt tőlem: időt adni magamnak. Nem multitaskingolni, nem mérgezett egérként rohangálni, nem hajnalban kelni, hogy „még ez is beleférjen a napba”. Hanem szüttyögni. Tudatosan. Ráérősen. Emberi ritmusban.
A WHO új állásfoglalást adott ki a koraszülöttek ápolásáról, ebben egyértelműsítik, hogy a nem stabil állapotú, akár 1 kg alatti súlyú babák esetében is legalább napi 8 óra bőrkontaktust, vagyis úgynevezett kenguruzást javasolnak. De miért ütközhet ez a módszer sok helyen nagy nehézségbe?
Bár még nem készült róla reprezentatív kutatás, biztosan tudjuk, hogy az elmúlt időszak, vagyis a világjárvány a legtöbb embernél megnövelte a képernyőidőt és csökkentette a napi testmozgást. Ez különösen igaz a fiatalokra, akiknek napi egy óra szabadtéri mozgást ajánl a WHO. Merkely Béla professzorral vettük végig, hogy mit kockáztat, aki nem mozog napi rendszerességgel.