WMN Fesztivál 2025.03.08 - Veled vagyunk 10 éve, gyere velünk tovább! Vedd meg a jegyed!

Kurucz Adrienn

Kurucz Adrienn író, újságíró, szerkesztő. 2000 májusa óta dolgozik a sajtóban – azaz (kis matematikai feladvány) jövő tavasszal elmondhatja, hogy az élete felét különféle szerkesztőségekben töltötte, reményei szerint nem haszontalanul. A WMN-nek 2017 óta munkatársa. Leginkább az emberi sorsok, az irodalom, a pszichológia és a természettudományos témák érdeklik. És a macskák.

Kurucz Adrienn cikkei

Összesen: 840 db cikk

„A beteg gyerekek számára a tanulás a jövőbe vetett hitnek és a reménynek az eszköze” – Interjú Tóthné Almássy Monikával, a KórházSuli Alapítvány vezetőjével

WMN Life – 2022. február 27. – KAd

„És akkor még nagyon-nagyon sok olyan dolog történt az onkológián, amivel meg kellett tanulnom kezdeni valamit, nem egy, nem két ágy mellett álltam a szülőkkel, akik tényleg a gyerekek életéért küzdöttek. Ott voltam az intenzív osztályon is, gyerekek mellett, akik nem tudtak beszélni… Oda, ugye, nem tanítani mentünk, hanem azért, hogy az elképesztően lassan telő órákban ezek a gyerekek ne legyenek egyedül. Ilyenkor verseket mondtunk, volt olyan gyerek, akinek a kedvenc focistája életrajzát olvastam föl. Tehát ott igazából szeretgetni, a jelenléttel erősíteni kellett, nem »oktatni«. Rengeteg örömteli, meg tényleg nagyon sok nehéz pillanat volt.”

Falásrohamok, kényszeres evés, túlevés: a BED-szindróma népbetegség

WMN Egszsg – 2022. február 26. – KAd

„Nem szándékolt ez a viselkedés, és ebben rejlik az igazi pszichikus érdekessége: egy belső impulzus falásroham formájában legyőzi az akaratot. Ez majdnem mindenkivel előfordul néha. Itt az a kérdés, hogy kinél milyen gyakran.”

Akinek sose nőtt be a „szíve lágya” – 7 éve hunyt el a Facebook kedvenc költője, Fodor Ákos

Kult – 2022. február 21. – KAd

„Szerelem ahogy a szél meglebbenti a függönyt: nem a függöny, nem a szél. A lebbenés.” Emlékezzünk Fodor Ákosra.

Biztosítani a gyerekek jövőjét, ez a szülők egyik legfőbb vágya – Fontos tudnivalók az életbiztosításokról

WMN Life – 2022. február 19. – KAd

„Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik nagyon sokáig élt úgy, mintha nem lenne holnap, mintha velünk nem fordulhatna elő, hogy megöregszünk, és nem tudunk már napi 8-10-12-14 órát dolgozni. Mi bizony csak úgy a negyvenhez közeledve kaptunk észbe (ha egyáltalán), és tettük fel magunknak a kérdést, hogyan fogunk megélni majd az állami nyugdíjunkból? (Sehogy.) Vagy: mi lesz a szeretteinkkel, ha valami okból kiesik a jövedelmünk?”

Kurucz Adrienn: Amikor az ember olyan, amilyen soha nem akart lenni – WMN-naplók

WMN Life – 2022. február 18. – KAd

Vannak történetek, amelyek után nem lehet ugyanúgy folytatni az életet.