-

28 éves vagyok, most fejeztem be a főiskolát, matematika, vizuális- és környezetkultúra szakon. Imádtam a főiskolát, a tanítási gyakorlatot is. Éppen álláskeresésben vagyok, az idő előrehaladtával egyre inkább szélesítve elképzeléseimet arról, hol is tanítanék szívesen. Mivel félévkor volt a diplomaosztóm (így lett kitalálva a rendszer, egyetlen félévet sem csúsztattam), a tanári szakmában való elhelyezkedés szempontjából talán ez a legkilátástalanabb időszak. Így szorgosan írogattam a motivációs leveleimet, önéletrajzaimat, hátha szerencsém lesz, és év közben is találok állást.

Fiatal nő létemre benyújtottam papírjaimat egy olyan középiskolába is, ahol a tanulók kilencven százaléka fiú. Számomra nem jelentene akadályt, ha egy túlnyomórészt fiúkból álló iskolában kellene tanítanom. Ugyan más a légkör, mint egy vegyes osztályban, de van egy bátyám, ismerem a kamasz fiúk lelki rezdüléseit, és sokat lógtam együtt a bátyám baráti társaságával is, amikor gimis voltam. A sok megpályázott iskola közül egyelőre ebből az iskolából hívtak vissza egyedül, ám szinte azonnal.

Még aznap elmentem az állásinterjúra. Az igazgatói irodában várt az ötven körüli igazgató és a harminc körüli igazgatóhelyettes. Majd nem sokkal később csatlakozott a tagiskola harmincöt körüli igazgatója is. Mint kiderült, azért hívtak be, ha már beadtam az önéletrajzomat, és nő vagyok, akkor legalább megnéznek maguknak. Ezt kissé humorosan mondták, gondoltam azért, hogy oldják az állásinterjúval járó feszültséget. A beszélgetés során elérkezett az idő, amikor a családalapítás felől érdeklődtek. Ezt a kérdést valószínűleg fel fogják tenni elég sok helyen, ezen meg sem lepődtem. Elmondtam, hogy jelenleg nem tervezek családot, esélyesebbnek látom, hogy előbb szerzek doktori fokozatot, mint hogy gyereket szüljek. Bár ha arra alkalmas partnerrel ismerkednék meg, a családot helyezném előtérbe.

Erre a következő reakció hangzott el: „Az igazgató úr akkor nyugodna meg teljes mértékben, ha ön leszbikus lenne.”

Mivel hangsúlyozták, hogy ez egy kötetlen, felhőtlen hangulatú beszélgetés, igyekeztem ennek megfelelően reagálni, elmosolyodtam a válaszon, és szintén „viccesen" megjegyeztem, hogy: „sajnos nem vagyok leszbikus" – de nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne hagyjak ott csapot-papot... Ám ezzel még mindig nem merült ki a téma: „Bár ha valaki leszbikus, alkalmi partnerkapcsolattól is teherbe eshet” – jött a válasz. Erre már csak bólogatni tudtam. Még puhatolóztak az anyagi állapotom felől (!) is, saját ingatlanban lakom-e, esetleg albérletben. Aztán rátértünk arra, ha engem vennének fel matematikatanári munkakörbe, nagyon sokfelé kellene teljesítenem, az iskola tagiskolájában is lennének óráim (ez valószínűleg már túllépné a kezdő tanárok államilag meghatározott óraszámának maximumát), valamint nekem kellene tartanom a fiúkollégiumban a korrepetálást is, mert én fiatal vagyok és nő (ekkor szépen végigmértek, és elmosolyodtak), így előttem hamarabb megnyílnának a kamasz fiúk a problémáikkal. Mindezt a tanári fizetés kilencven százalékáért, mert ők magániskola lévén nem tudnak többet biztosítani az alkalmazottaiknak.

Alig vártam, hogy kiérjek az iskolából, pedig úgy köszöntek el, hogy „egy élmény volt a beszélgetés”. Nem a fizetés kilencven százaléka, nem a fiúk túlnyomó többsége, nem is a megemelt munkaidő zavarna, sőt, nem is az, hogy a családalapításról kérdeztek, hanem az, hogy mindezt milyen formában tették. Abban sem vagyok biztos, hogy a nemi identitásnak elő kellett volna kerülnie egy tanári állásinterjún, főleg nem vicc formájában. Mert ez szerintem nem vicces.

Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/antoniodiaz