A pécsi Brummogdába a medvék és az emberek is gyógyulni járnak

–

Amikor Horváth Annamária épp nem az otthonában fogadja a vendégeit, a Brummogdában segít oldani a lelkeket gúzsba kötő csomót, vagy isteni fogásokat, például maceszgombóclevest főz a barátainak, akkor a Pécsi Tudományegyetemen tanít mentálhigiénét, addiktológiát, illetve kommunikációt a mentálhigiénében, időnként angol nyelven.

„Ami a szívedet nyomja”

A Brummogda kicsi boltjában vagy kétezer mackó lakik, és persze mindegyiknek megvan a saját története. A bejárattal szemben lévő falon egy festmény látható, mely Annamari üknagymamáját ábrázolja varrás közben. A kép Annamari születése előtti évben készült a nagybányai művésztelepen.

Horváth Annamária vendégei között vannak férfiak, nők és gyerekek egyaránt. „Érdekes, hogy régebben nagyobb arányban jöttek férfiak macit varrni, barátnőnek vagy az édesanyjuknak készítették egy elveszett macit pótolandó, vagy a gyereküket akarták meglepni az első születésnapján. De gyakran jöttek egyetemisták is” – meséli. 

Sok anyuka fordul hozzá a gyerekével kapcsolatos problémákkal. Ilyenkor egy-két beszélgetésen keresztül először igyekszik felmérni, mi lehet a gond hátterében, de azt is fontos látnia, hogy a gyerekek tényleg szívesen jönnek-e hozzá.

Szívből hiszi, hogy nincsenek rossz gyerekek, ők legfeljebb tünethordozók.

A varrás, festés, rajzolás vagy közös mesélés során ezeket a háttérben húzódó folyamatokat igyekszik feltárni. „Festegetünk, persze elvárások nélkül. Van, hogy megkérem őket, rajzolják le, mi van a szívükben. Ilyenkor először rajzolnak egy szívet, majd azt kitöltik – fantasztikus dolgok jönnek ebből ki. Mindig hagyom, hogy reflektáljanak a saját alkotásukra, a kép egyfajta projekciós felület. Nem mindig minden tudatos, sokszor a kép elkészülte után csodálkoznak rá dolgokra.” 

Csoki helyett ajándékba kapott tudomány

Annamari Karcagon született, 17 éves volt, amikor a szüleivel Pécsre költöztek, azóta itt él. Úgyhogy mostanra, meséli nevetve, már igazi pécsinek, azaz tükének számít. Az ugyanis csak akkor lehetsz, ha itt születtél, és szőlőbirtokos vagy, illetve legalább 26 éve itt élsz a városban. Ő duplán is tüke, a 250 éves háza udvarán van egy 120 éves szőlőtőkéje is.

Annamari édesanyja Szegeden tanult egyetemen, egy alkalommal meglátogatta őket egyik professzora, aki valószínűleg elfelejtett a gyerekeknek is készülni valami kis ajándékkal, így végül a Pszichológiai atlasz című művével állított be. Annamáriát egészen elvarázsolta a könyvben felfedezett tudományos világ. „Onnantól kezdve (végem volt) mindent elolvastam, amihez csak hozzájutottam, és pszichológiáról szólt, hiába mondta a könyvtáros, hogy ez vagy az a könyv szerinte még nem nekem való.”

Egy sorsfordító folyóirat(újság)cikk

Később, a nyolcvanas években, már fiatal felnőttként a kezébe akadt egy tudományos cikk, ami aztán elindította azon a különleges úton, amin azóta is jár. Az újságban megjelent egy írás egy pszichopedagógiát tanító holland professzorról, aki testi fogyatékossággal élő gyerekek számára hozott létre intézetet. „Azt nyilatkozta ebben a cikkben, hogy elképesztő az az erő, ahogy a gyerekek egymást segíteni tudják – nekem pedig ez nagyon tetszett. Az írás alatt nem volt postacím, csak az intézet neve, én meg rögvest írtam neki egy levelet.” 

A holland professzor nemcsak válaszolt, de küldött Annamarinak még további cikkeket angolul, majd meghívta magához tanulni. Így került ki Hollandiába a VU egyetemre. A professzortól pedagógiai pszichológiát, egy német kolléganőjétől pedig művészetterápiát tanult – ami akkoriban még teljesen ismeretlen módszer volt idehaza.

„Hivatásos gyermekvigasztaló”

Annamária 27 éves volt, amikor hazajött a frissen megszerzett tudásával, majd azon melegében elment a Pécsi Gyermekklinikára dolgozni – eleinte önkéntes alapon, mivel kezdetben nem volt az intézménynek anyagi kerete erre. 

„Súlyos beteg gyerekeket vigasztaltam. Olyanokhoz jártam be, akiknek sokáig bent kellett élniük a kórházban. Akkoriban még csak meghatározott napokon és rövid időkeretben látogathatták őket a szüleik.” 

A kórházi foglalkozásokon kezdett el a gyerekekkel babát, különböző állatkákat varrni. Ezek a figurák a bent megélt traumák tanúi voltak, de el is lehetett őket ajándékozni. Eleinte babákat varrtak, de a fiúk azt nem annyira szerettek volna készíteni. A mackót viszont mindenki szereti, Annamari szerint ennek az lehet az oka, hogy egy medvebocs az arányaival az embergyerekekre emlékeztet bennünket. Az első mackót („egy donort” – ahogy ő hívja nevetve) a pécsi vásárban vette, majd otthon szétbontotta, és lemásolta a szabásmintáját. Ezt kicsinyítette, nagyította igény szerint.

„A kórházban volt saját szobám, ahol tudtam volna azokkal a gyerekekkel is találkozni, akiket időközben hazaengedtek, de azt nem szerették, hiszen az intézménnyel kapcsolták össze, amit szerettek volna inkább elfelejteni.” 

Akkor jutott eszébe egy olyan hely, ami a kórháztól független, és ahol foglalkozhatna azokkal a gyerekekkel, akiknek szüksége lehet a segítségére. A Ferencesek utcájában lévő kis helyiség bérletét egy nyugdíjba vonult ügyvédtől vette át. 

„Adta magát a hely, mivel sok az ember, turisták is, akik esetleg varrni szeretnének, vagy az itt készült mackókat meg akarják vásárolni.” 

Aztán amikor nagyon sok maci lakott már a boltban, egyre több érkezett, ugyanis sokan állítottak be hozzá azzal a kéréssel: hadd hagyják nála megőrzésre a medvéjüket, tudják, itt megbecsült helyen, biztonságban lesznek. Így rengeteg olyan mackó üldögél a Brummogdában, aminek kalandos története van. Köztük jó pár olyan, aminek nem csak érzelmileg van komoly értéke.

Varrás közben fájdalomoldás

A mackókat kézzel varrják, egy cirka húszcentis maci nagyjából két óra alatt születik meg. Az anyagokat mindenki magának választja ki a széles kínálatból, és a mackót is egyedül varrja meg, Annamari pedig csak akkor segít, ha arra szükség van. 

„Olyan vagyok, mint egy dúla, macidúla. Itt is a fej megszületése a legnehezebb, akárcsak a valódi szülésnél, ebben szoktam segíteni.

Ez nem barkácsolás, nem varrogatás, hanem teremtés. Volt egyszer nálam egy óvodás kislány, aki a macivarrás után nem sokkal visszajött, hogy elmesélje: a mackóba a lelke két nap múlva szállt bele.”

Tóth Krisztina költő is járt nála a kisfiával. Marci annyira jól érezte magát, hogy haza sem akart menni. De a költőt is megihlette a látogatás. Pár nappal később elküldte Annamarinak a Brummogda című versét. 

Volt olyan kisfiú, aki azért kezdett el járni a Brummogdába mackót varrni, mert nagyon aggódott az édesapjáért, aki kamionsofőrként dolgozott Németországban. A fiú egyszer látott egy halálos kamionos balesetről szóló hírt, és onnantól rettentően féltette az apját. 

„Minden héten jött. Meg volt győződve róla, hogy minden alkalommal kell varrni egy macit, úgyhogy szélsebesen dolgozott. 18-at varrt meg, amiket a szeretteinek ajándékozott” – meséli Annamari. 

Eltemetett ikertestvér, dühkezelés medvével

Járt nála egy hétéves kisfiú, aki nem akart iskolába menni, azonban az okairól sokáig nem tudott beszélni. Végül kiderült: az egyik tanára rendkívül erőszakosan bánt vele, kiabált, szidta, megütötte a fejét, a haját húzta. Amikor együtt megvarrták a macit, az utolsó fázis következett: meg kellett rajzolni a medve ábrázatát. 

„Hatalmas piros szájat rajzolt. Amikor készen lett, a kisfiú elkezdte a macit ütni-verni. Miszlikbe szakadt az egész. Agyoncsapta. Közben nagyon sírt. Megnyugtattam: jó dolog, hogy ez a sok indulat ki tudott belőle jönni, amiatt meg ne búsuljon, hogy tönkrement a macija. Mire azt felelte: az nem is az ő macija volt. Neki ez egy hatalmas megkönnyebbülést jelentett.” 

Ezután Annamari az anyukával együtt beszélte át, mi lenne a legjobb segítség. Végül a kisfiút másik iskolába vitték át.

Egy másik ízben egy fiatal nő jött el hozzá, aki egész nap egyetlen mackón dolgozott. Amikor az már majdnem elkészült, megkérdezte Annamarit, van-e vérpiros színű anyaga is. Annamari azt hitte, mellényt szeretne belőle készíteni a mackója számára. Amikor a vörös anyag előkerült, a mackót, amin addig dolgozott, a nő félretolta, és elkezdett egy újat varrni. „Másnap este felhívott, hogy elmondja: eszébe jutott, hogy mindez miért történt. Előző évben, a 26. születésnapján tudta meg egy kihallgatott mondatból, hogy volt egy ikertestvére, aki a születésükkor meghalt. 

»Rájöttem, hogy én az ikremet varrtam meg« – mondta.” 

A vérvörös macit végül egy beszélgetést követően a lány eltemette. Ami különösen érdekes, a lány súlyos allergiái, amik addig megnehezítették az életét, elmúltak az esetet követően.

A 2000 medve otthona

„Nem vagyok gyűjtő, a boltot elnézve ezt biztosan nehéz elhinni” – mutat körbe Annamari. Van itt 1906-ban készült Steiff maci, „leszeretett mellkasú” medve, de olyan is, amit afrik helyett bundabugyi-béléssel tömtek ki, és emiatt lehet róla tudni, hogy 1932–38 között készült Németországban. 

A kirakat közelében egy széken három öreg medve üldögél. 

„Most is belefacsarodik a szívem ezeknek a történetébe – mondja Annamari. – Egy fiatal nő hozta be őket a két kislánya társaságában. A macik egy nagy szemeteszsákba voltak dugva. Leültettem őket a székre, de aztán a kislányok elkezdtek keservesen sírni: a három mackó a dédié volt, mit fog szólni szegény? Gondolom, a dédi otthonba kerülhetett, a mackóknak pedig egyszer csak már nem volt odahaza hely. Végül abban maradtunk, hogy itt maradnak a kirakatban, így valahányszor erre jönnek, látni fogják őket.”

Fiala Borcsa