Az ENSZ szerint 2024-ben több mint 4600, háborús övezetben történt nemi erőszakos esetet jelentettek. Az áldozatok között a nők mellett kisfiúk, sőt csecsemők is vannak. A szervezet különmegbízottja úgy fogalmazott: a támogató szervezetek „az alulfinanszírozottságtól eljutottak a teljes forráshiányig.”
Ugyanaz az orosz hadsereg forgatókönyve ma Ukrajnában, mint volt az 1940-es években Budapest ostromakor? Milyen rendszerszintű tényezők ágyaznak meg a háborús nemi erőszaknak? És hogyan lehet folytatni az életet, sőt, idővel gyógyulni is egy ilyen súlyos traumát követően?
Képzeljünk el egy világot, amiben a nők nem beszélhetnek egymással. Nem hallhatják egymás hangját. Nem kérhetnek, nem adhatnak tanácsot. Nem kérdezhetik meg, miért sír a másik. Hogy mi az a folt, amit az arcán takargat. Nem mondhatja el, ha fáj, nem mesélhet arról, milyen napja volt. El tudjuk ezt képzelni egyáltalán? Valószínűleg nem. Pedig valahol ez már valóság.
Anna mindössze tizenhat éves volt, amikor lelőtte egy szovjet katona. A lányt szent tisztasága megőrzéséért boldoggá avatták, kultusza egyre népszerűbb. Mi mégis azt mondjuk: történetének ezen verziója pont a lényegről tereli el a figyelmet.