Miközben a fél életünk a közösségi médiában dokumentált, a betegségeinket általában babonásan, szégyenkezve titkoljuk. Miért van ez így? Segít-e a betegnek, ha nyíltan beszél az állapotáról? Mi a helyzet a sztárok, ismert emberek esetében? Az ő tabutlanításuk árt vagy használ nekünk?
Ez nem egy szokványos interjú. Havas Juli nem az orvos-író, én nem az újságíró, hanem egy kicsit mindketten ugyanazok vagyunk: hazátlanok. Így a „bozgorság” olyan kiindulópont, ami ebben a beszélgetésben megengedi a könnyeket, a mélyebb kapcsolódást.
„Bár szeretem én is J. K. Rowling történetét, aki nincstelenként vetette papírra a Harry Potter meséjét, és aztán gazdagabb lett, mint az angol királynő, azért tudtam, hogy ennek a pályamodellnek igencsak csekély a valószínűsége” – mondja Vályi Nagy Erika, aki praktikus okokból és „jókislányságból” úgy húsz-harminc évre félre tette az álmát, hogy író legyen. Kurucz Adrienn olyan nőkkel beszélgetett, akik 40 éves koruk felett publikálták az első regényüket.
Két szenvedély, egy történet, mondja Havas Juli első regényének alcíme, és rögtön érthetővé válik a dolog, ha tudjuk: a főhős, akárcsak szerzőnk, orvos.