Steiner Kristóf cikkei

Hogy mire jó, ha az embert egy átlagos hétköznapon, ügyes-bajos dolgai intézése közben egyszer csak letartóztatja a rendőrség, és zárkába csukja, ahonnan sem telefonálni nem tud, sem védekezni? Steiner Kristóf elmeséli.

„Aki azért költözik egy isten háta mögötti falucskába, mert szociálisan kiégett, kvázi emberundora van, és azt akarja, hogy senki se tudjon róla, hogy van és hol van, az jobb, ha elengedi az illúziót: a rurális környezet azt jelenti, hogy eltűnhet a radarról.”

„Vajon miért van az, hogy az emberi szenvedést szeretjük kilóban mérni?” – teszi fel a kérdést Steiner Kristóf, mert az a tapasztalata, hogy még ebben is folyton egymásra licitálunk, ahelyett hogy megértéssel fordulnánk a másik búja-bánata felé.

Amikor az ember elveszíti a hitét, és nem látja a fényt az alagút végén, abban az az egyik legrosszabb, hogy úgy érzi: teljesen egyedül van. Steiner Kristóf ezért vállalkozott arra, hogy megmutassa: ő is megborult a korlátozásoktól. Igen, még ő is, aki többnyire az utca napos oldalán jár, egyszerűen, mert azt választja. De még neki is lehetnek rossz napjai, hetei. A lényeg, hogy képesek legyünk tanulni belőlük.

Ha celeb, akkor biztosan sok pénze van, és bármit megtehet, amit akar – gondolják sokan, és erre hivatkozva aztán szabadjára engedik a rosszindulatukat a kommentszekcióban. Steiner Kristóf is gyakran találkozik ezzel a jelenséggel, ezért most az egyszer szeretne rá érdemben reagálni.