Miklya Luzsányi Mónika cikkei

A kánkán nem csupán látványos láblendítés vagy kivillanó fehér csipke a rivaldafényben. Ez a tánc valaha a női egyenjogúság és test szabadságának radikális gesztusa volt – egy mozdulat, amellyel a nők szó szerint belerúgtak a patriarchális normákba.

Sarolta belga hercegnő élete ígéretesen indult: gyönyörű, művelt és gazdag uralkodói sarjként Európa-szerte csodálták. Szerelmi házasságot kötött Miksa főherceggel, közösen megálmodták a tenger fölé magasodó Miramare kastélyt – majd tragikus fordulatként elfogadták a mexikói császári koronát. A döntés végül száműzetéshez, összeomláshoz és életre szóló magányhoz vezetett.

Marion Crawford tizenhét éven át volt a későbbi II. Erzsébet királynő és Margit hercegnő hűséges nevelőnője – még azt is vállalta, hogy nem megy férjhez. Nem azt kapta cserébe, amit érdemelt.

A világ egyik legsikeresebb zenés filmje A muzsika hangja, amelyet 1965-ben mutattak be. Julie Andrews játszotta benne Mariát, a novíciát, aki később von Trapp felesége és a Trapp gyerekek szeretett mostohaanyja lett. Az igazi Maria is nagyon szerette a Trapp gyerekeket, ám a valóságban közel sem volt olyan napsugaras természet, mint amilyennek a film ábrázolta.

Egy bátor nő a középkorból, aki nem kért a férfi gyámságból, nem lehetett elhallgattatni, és nem félt leírni az igazságot. Christine de Pizan tollal vívott harcot a nők méltóságáért, évszázadokkal megelőzve korát.