Igazság szerint Anjou Hedvignek nem lengyel királynővé kellett volna válnia, ráadásul szentté is csak halála után hatszáz évvel avatták. Hogyan lett mégis a magyarországi királylány a lengyelek és a litvánok egyik legkedveltebb szentje?
WMN Life – 2024. július 7. – MLM
A női ábrándképek között ott szerepel ősi sztereotípiaként a keleti herceg, aki egzotikus, dúsgazdag, és tenyerén hordozza szíve választottját. Erre a sztereotípiára könyvek és filmek sokaságát húzták rá, pedig a valóság közel sem mindig ilyen mesés (ahogy más kultúrákban sem). Mert például egyiptomi királynénak lenni még a XX. század elején is alárendeltséget, kiszolgáltatottságot, és rengeteg megaláztatást jelentett.
A múlt évben bemutatott Semmelweis-film zárókockái, ahogy Ignác szerelmével Pest felé hajózik, reménytelenül romantikusak, annak ellenére, hogy az alkotók a dunai habok képére rávetítették a szöveget, ami jelezte: Semmelweis élete valójában minden volt, csak nem diadalmenet.
Nemcsak az első fekete nemes volt Franciaországban, hanem kora egyik legnevesebb zeneszerzője, legvirtuózabb hegedűművésze, aki nem mellesleg a kardot is kiválóan forgatta. De hogyan lesz egy karib-tengeri rabszolganő fia francia nemes és a korszak egyik legsikeresebb zeneszerzője?
Tizenöt évig szolgált a kannibál törzsek között Molnár Mária magyar diakonissza (azaz egyházi kötelékben lelki gondozást, illetve szociális, nevelői munkát, betegápolást hivatásszerűen végző nővér), aki végül mártírhalált halt. És nem. Nem a bennszülöttek falták fel.
© 2024 wmn.hu – WMN Média Kft.