„Kuszama anyja kicsi korától arra kényszerítette a kislányt, hogy kövesse apját a légyottokra, lesse ki, pontosan mit, kivel és hogyan csinál a férfi, aztán pedig részletesen számoljon be mindenről anyjának. Ezzel életre szóló szenvedéssé változtatta lánya viszonyát a szexualitáshoz.”
„…azonnal ki kellett törölnöm a telefonomból. Nem hiszem, hogy ez racionális síkon megmagyarázható, de azt éreztem, hogy nem bírok benne lenni ebben a térben, a műben, nem kapok levegőt, megfulladok, menekülnöm kell. Könnyes volt a szemem. Le kellett ülnöm, míg egy kicsit összeszedtem magam.”
Vajon megélhető-e a krízis művészi kiteljesedésként? És ha eleve mindig „karanténban” élsz, akkor van-e rád bármiféle hatással az, hogy hivatalosan sem mehetsz sehová?
„Persze az is lehet, hogy csupán az én naiv illúzióimban létezik olyan film, amelyet megnézve mindenki magán tud röhögni. Az ultrák az állandóan fölbugyogó toxikus maszkulinitáson és a tényleg létező (de nem mindenkinél és nem általánosan létező) fajgyűlöleten, a nézők pedig azon, hogy vajon mennyivel nemesebb az ultrákról egybites, semmirekellő baromként beszélni, mint más csoportokról állítani en bloc ugyanezt.”
„Nézd meg ezt a kardigánt, manapság már nem gyártanak ilyesmit, ilyen minőségi darabokat. És amiért a legjobban szeretem, hogy öntisztuló. Rajtam van, beteszem a szekrénybe, és tisztán veszem ki. Már több mint 40 éves, de eddig még csak ötször mostam ki.” Elő a ti legabszurdabb sztorijaitokkal!