Őrizetbe vették Miamiban Andrew Tate-et és testvérét – 59 vádpont miatt kérik a kiadatásukat
A fivérek ellen már 59 vádpont szerepel, köztük nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel kapcsolatos vádak.
A keresett kifejezés: "Mózes zsófi"
Összesen: 688 db találatA fivérek ellen már 59 vádpont szerepel, köztük nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel kapcsolatos vádak.
Tizennyolc szervezet nyílt levele után Hegedűs Zsolt jelezte: a civilek is meghívót kapnak a szívhangrendeletről szóló, július 30-i szakmai egyeztetésre.
Nincsen több meztelen felsőtest-mutogatás az észak-olaszországi Varennában. Ha mégis, durranhat a bünti.
Sára kamaszkora óta nem volt kibékülve a nemi szervével, ezért intimplasztikát vett igénybe. Az eredmény azonban nem az lett, amire számított: kisajkait – a csikló körüli rész kivételével – teljesen eltávolították, az érzékelése azóta sem állt teljesen helyre. A nő a mai napig hibáztatja magát, pedig a megfelelő orvosi tájékoztatás is elmaradt. Újraolvasó
Sokak szerint felelőtlen, hogy gyermeket vállal a megválasztott polgármester, aki összesen négy hónapig lesz távol, és ez idő alatt rendszeresen egyeztet a város ügyes-bajos dolgairól helyettesével.
Persze erre is véletlenül jöttek rá, alapból egészen mást kutattak volna.
A strandokon oké, de az utcán már nem.
A szülés körüli civil szervezetek bár hallottak arról, hogy egyes orvosok nem kényszerítették a nőkre a szívhang meghallgatását, ezt nem tekintik egységes szakmai ellenállásnak.
A szakma nem tartotta indokoltnak a magzati szívműködés kötelező hallhatóvá tételét a terhességmegszakítás előtt – fogalmaz Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Soha nem szabad kétségbeesni” – fogalmazott az elmúlt évek egyik legsúlyosabb nemierőszak-ügyének túlélője, aki a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem egyik szimbólumává vált.